Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - MÚLTUNK - Molnár Sándor: Néhány fejezet Telkibánya vallási életéből
Molnár Sándor Dallam: 28. zsoltár Hangád kiáltok kegyes Uram (gyermek) Édesanyád szavát nem hallod, A górd halál úgy elaltatott, Pedig anyád nagyon szeretett, És mégis őt most meg kell vetned, Mert nem ébredsgjaj szavára, Sem bús énekünk hangára. jaj, de el is tudtál aludni, Egy árva sgót sem tud sgólani, A halál álma neked édes, De édesanyádnak keserves, Jaj sgava hangok messzire, Ugyan miért válsg el tőlel Dallam: 35. gsoltár Perelj Uram perlőimmel Elet- halál nagy Királya, Téged áld a sgív imája, Hoggád tér hágódba vigaszért, Kit köröttünk mostan bánat ért. Kinek földi boldogsága, Sötét koporsóba górva, Reménye már másban nincsen, Csak tebenned örök Isten. Elet- halál nagy Királya, Téged áld a sgfv imája, Téged keres, óh jövel, jövel, Kegyelmeddel légy most is kögel. Kit megsebgél sgent kegeddel, Fájdalmait vedd el, vedd el, Reménye már másban nincsen, Csak tebenned örök Isten. Dallam: 42. gsoltár Mint a sgép híves patakra Életem már elhervada, Mint a dér lepte rágsa, Eg életem mily rövid volt, Ag is mind kügdelem volt, De megsgűnt a fájdalom, Most már békével nyugsgom, Vállóimat nem terheli A fájdalmak gyötrelmei. Ne féljetek hát a sírtól, A haláljég ujjait ól, Ha megfagyta! majd titeket, Ide örömmel jertek, A simák párnájára, Föld anyának karjaira, Ő ad nyugalmat addig Ag ítélet nagy napjáig. Akkor ismét feltámadunk, Akik itten aludtunk, Jégusunk fel fog költeni, Nem hagy tovább aludni, Sgavára mind felkelnek, Kik ag Úrban haltak meg ítélni fog mindeneket, Holtakat, eleveneket. Dallam: 128. gsoltár Boldog ag ember nyilván Életem végét elértem, Bár agt nem reméltem, Hogy éljek ennyi időt: (Nyolcvannyolc) esgtendőt. Mint a megért gabona, Késgen áll a sarlóra. Ügy álltam én is oda, Halál kasgájára. Hearatott a halál, Amely mindent talál. Elég is ennyi idő: (Nyolcvannyolc) esgtendő. Sok jó, sok rossg napokat, Sgámtalan órákat Kellett által kügdeni, Ideje pihenni. Gyermekeim, unokáim, Öreg agg társaim, Vegyétek fel testemet, Ássátok helyemet. Mert örömmel térek már, 128
