Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - MÚLTUNK - Molnár Sándor: Néhány fejezet Telkibánya vallási életéből

Néhány fejezet TblkibAnya vallási életéből

Maradj itt örökké mivelünk.

Adj boldog életet nekünk, Atyánk, amíg élünk,

Vehess minket, hogy az igaz útról le ne téljünk,

Hogy járhassunk s%ent utaidon,

Hogy életünk ne nyomorogjon,

Könyörülj Atyánk, szolgáidon.

Dallam: saját

Csak egy perc földi létünk, hamar elenyészünk,

Mint virág mit a zord szél letép, s többé nem él.

De a sír éjjelén túl,

Hol dicsőbb hajnal pirul,

Ránk is szebb lét virul.

Ha elkong a végóra, Elhí’ nyugovóra,

Ej száll reánk, és a reggel Új napra nem keltfel.

Hiába könny, esengés,

Nincs, nincs akkor ébredés,

Oly mély a szendergés.

Mint a füst, mint a pára, Szél fuvallatára,

Elmúlik rövid életünk, A sírba kell tétetnünk.

De a Jézus szavára Megnyílik sír zára,

S eltűn a homálya!

Dallam: Csalárd színnel fénylő világ (régi énekesk. 309. ének)

Csalárd színnelfénylő világj Csak kívül szép, mint a virág.

Mint tündöklő arany, ezüst,

Elenyészik, mint a tűzi füst.

Vének, ifak és gyermekek,

Mind gazdagok, mind szegények!

E világnak fényességét,

Ne óhajtsátok szépségét.

Az ő drága érdemére,

Minden nézzen erejére:

Hogy láthasson boldogságot,

Holta után mennyországot.

Dallam: 35. zs°liár Perelj Uram perlőimmel

Csendes a halálnak álma,

A halottak hazájába’

Mert aki odatér megpihen,

Hideg simák csöndes ölében.

Mert ott nincsen búbánat, vész A földi gond ott elenyész Ne féljünk hát a haláltól,

Megment minden földi bajtól.

Majd ha eljő végső napunk,

Hogy e földtől meg kell válnunk,

Mert éltünk itt csak lenge pára,

Elmúlik, ha az Úr akarja.

Ma még élve járunk, kelünk,

Holnap már a sírban pihenünk,

Oda temetik el testünket,

Porhüvelyünk megpihenhet.

Dallam: 66. zsoltár Örvend egészfőid az Istennek

Édesanya, jó édesanya, Koporsódat által állja,

Hű férjed és a gyermekeid, Koporsód könnyel áztatik.

Maradj még itt gyermekeiddel,

Őket nagyobbra neveld fel,

Ne menj el ilyen korán sírba,

Kelj fel, keljfel, édesanya!

Óh, hiába a sírásotok, Hű férj, gyermekek, rokonok,

Nem kel fel többé a jó anya, Az örök álmot alussza.

Mert ki van hűlve a kebele,

Edétek nem dobog szíve,

Nem kell hát őtet költögetni,

Hiszen neki nem fáj semmi.

127