Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
John Courtney Murray alapján, ha nem a modern filozófiától való megszabadítás által, Isten egy illúzió. Isten nem több, mint az ember saját kreációja, „az elnyomott teremtmény sóhaja” Marx kifejezésével élve (abban a híres fejezetben, amelyben a vallást „a nép ópiumá”-nak nevezi). Saját megvigasztalására az ember kivetíti egy látszólagos mennyországba egy olyan hatalomnak a képét, aki a történelem ura, és aki elég erős ahhoz, hogy kimentse az embert nyomorúságából, és a történelmet egy a történelem fölött álló paradicsom felé vezesse. Ám ez annak a kivetítése, ami az ember maga. Ezért a projekció, a kivetített képzelet, és a képzeletbe vetett hit kifejezetten veszélyes. Ezek az ember önmagától való elidegenedését jelentik. Az Istenbe vetett hit miatt az ember idegenné válik saját valódi személyisége számára; megbénul alapvető képességében, ami az, hogy ő maga legyen a Mindenható. Képtelenné válik történelmi munkájának elvégzésére, nevezetesen, hogy átformálja természetét, és hogy megszervezze azt a szervezetlen testet, amely jelenleg rabszolgaságban tartja őt a nyomorúságnak olyan állapotában, ami korábban a feudális társadalmat, ma pedig a kapitalista társadalmat jellemzi. Ezért az Isten ismeretét ki kell irtani a Forradalom új népe közül. Sőt, Isten elfojtásának totálisnak kell lennie, a magánszférában és a közéletben is. Marxot és követőit nem csapta be a modern istentelen ember üres szlogenje, mely szerint a vallás teljesen magánügy. Zseniális módon meglátták, hogy a vallás, még ha csak a személyes hitről van is szó, minden nyilvános ügy közül a legnyilvánosabb. Ezért az ideális marxista társadalomban senkinek sem szabad azt mondania, még a szíve legmélyén sem, hogy „Isten itt van, a Mindenható él, és cselekszik ebben a pillanatban”. Az ilyen ember lenne a bolond, a Forradalom aposztatája, aminek az egész sikere Isten elfojtásától, annak a hitnek a lerombolásától függ, mely szerint Isten a történelem Ura. Lenin, Marx örököse, határozottabb mesterénél ezen a nagyon lényeges ponton. Lehetséges, mondta 1905-ben, hogy az állam úgy dönt, hogy a vallást csupán magánügynek tekinti; ez nem egyéb mint taktikai kérdés, engedmény a modern kor burzsoá szellemisége számára. Azonban a szocialista forradalmi proletáriátus pártja számára a vallás semmiképpen sem pusztán magánügy. Ez ideológiai ügy, ezért a párt ügye is, vagyis közügy. A vallás elleni harcnak központi szerepe van az ideológiai küzdelemben. Az ateista propaganda alapvető része a párt propagandájának. A pártban nincs helye a keresztyén embernek, annak, aki hiszi, hogy Isten a Mindenható, hogy itt van velünk a történelemnek ebben a pillanatában; és sehol nem is lesz az ilyen ember számára hely, amikor a párt diadalmaskodni fog a forradalom győzelmével. Negyedszer, Isten halálának a mítosza szervesen hozzátartozik a Forradalom ideológiájához. Csak az a különbség, hogy itt az nem egy mítosz. Pontosabban a mítosz irodalmi formája mögött egy tudományos tény húzódik meg. Ez pedig az, hogy a Forradalom embere a történelem tudományos értelmezésére jutott el. Felfedezte, hogy a történelem az, ami 114
