Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála

A JELENKORI PROBLÉMA: ISTEN HALÁLA

az ember természetét kialakítja, nem pedig Isten. Ez a felfedezés volt az Isten halála. Amikor az ember a történelmen keresztül ismerte meg magát, amikor rájött, hogy a történelemnek, nem pedig Istennek a teremtménye, akkor Isten meghalt. Kihalt a történelemből az embert hagyva annak uraként.

Ötödször, a Forradalom Isten-ellenes embere egy új jelenség az alapján, hogy mit lát történelmi feladatának. Célja nem kevesebb, mint hogy megoldja a gonosz problematikáját.

Megérti azt, ami igaz, nevezetesen, hogy az ember számára semmilyen megoldás sem elfogadható a problémára, hacsak az nem gyakorlati, azaz ha nem jelenti az ember tényleges megszabadítását a gonosztól. Ezért felvállalja ezt a gyakorlati feladatot. Sőt, érti — ami szintén igaz — hogy a gonosz problémájára csak attól jöhet gyakorlati megoldás, akinek megvan a hatalma arra, hogy jót hozzon ki a gonoszból. A bibliai hagyomány szerint ez a hatalom kizárólag Isten kiváltsága. A Mindenható csak azért tud hosszútűrést mutatni a világban levő gonosz iránt, mert valahogyan azt is „igazságának megbizonyítására” (Róm 3:26) tudja fordítani. A Forradalom embere minden eddiginél több abban, hogy ezt a kiváltságot magának tulajdonítja. Ez a Forradalom etikájának az alapvető kiindulási pontja. A gonoszt meg lehet engedni — sőt, valójában szándékosan el is lehet követni — feltéve, ha az a Forradalom ügyét szolgálja. A jelenlegi nyomorúságból, legyen az megengedett vagy szándékosan elkövetett, a történelem új ura jót tud kihozni.

A gonosz problematikájának a gyakorlati megoldása a világméretű kommunista társadalom eljövetelének a hajnalán következik majd be, amikor az Isten-ellenes ember megmentő igazsága érvényesülni fog. A bibliai üdvtörténet — amely akkor kezdődött, amikor Jahve lett az élő Isten, aki leszállt, hogy megmentse népét egyiptomi szolgaságának nyomorából — egy beteljesülés felé tekintett, ami egyszerre volt valóság és szimbólum: bemenetel a tejjel és mézzel folyó Földre. Az új üdvtörténet - amely akkor kezdődött, amikor az élő Isten meghalt abban a történelmi felismerésben, hogy ő nem az ember Teremtője, és még kevésbé a Megváltója — szintén egy beteljesedésre vár, amelynek azonban csupán valóságosnak, nem pedig szimbolikusnak kell lennie. A történelem új ura, a Párt, megújítja azt az ősi ígéretet, hogy elvezeti a népet az ígéret Földjére. Csak most az ígéret Földje ennek a földnek a határain belül van, és a bemenetel az időben fog bekövetkezni. A tej és a méz szimbóluma még mindig érvényes; bőség lesz mindenki számára. Azonban az egész Föld és az egész nép fölött egy másik zászló fog lobogni, emlékeztetve arra, amit Mózes állított fel Józsuának az amálekiták feletti győzelme után, csakhogy erre ez lesz írva: „Isten nincs itt; Isten halott”.

Hatodszor és végül, a Forradalom embere egy frissen szerzett maga- biztosságot mutat, olyat, amely illik a magának tulajdonított szuverén méltósághoz. Természetesen ő nem egy Concordet, telve a korábbi racio115