Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
John Courtney Murray Mindkettőnek Isten, a Teremtő és a Mindenható az ellensége. Innen származik az Isten elfojtására vagy elűzésére való törekvés. Ötödször, ez a két új Istennel szemben álló embertípus ugyanarra az általános alapra helyezi heves Istenellenességét. A természet Alkotójaként és a történelem Uraként, Isten az ember szabadságának az ellensége. Amíg Isten színen van, hogy formálja az embert, de főleg, hogy irányítsa őt, addig az ember nem szabad. A két embertípus nagyban eltér egymástól a szabadságról alkotott elképzelésében, de minden különbözőségük ellenére is abban egyetértenek, hogy a szabadság abszolút autonómiát kell hogy jelentsen, különben az nem szabadság. A függedenség az, ami önmaga átlép minden korlátot. Ha valamilyen isteni szabadság fölülmúlja, és ezzel korlátozza azt, akkor megsemmisül. Az embernek kell a saját világa istenének lennie, legyen az a világ a marxista természet világa vagy a színházi abszurditás világa. Máskülönben az ember nem ember. Hatodjára, a Forradalom és a Színház közösek abban, hogy bármenynyire is különböznek leírásában, mégis egy egészen konkrét szabadságfogalmuk van. Egyiket sem érdekli az amit a modern gondolkodás nevezett szabadságnak, az úgynevezett modern szabadságjogok, az ember és a polgár jogai, azok a polgári szabadságjogok, amelyeket a jog garantálni tud. Nem ezekkel a haszontalan jogi eszközökkel lehet az ember igazi felszabadítását megvalósítani. Ezek még csak nem is érintik a szabadság problémáját. Legyen bár felvértezve a modern szabadságjogok teljes tárházával, az ember mégiscsak rabszolga. Minek a rabszolgája? A saját természetének, mondja mindkét embertípus kórusban, bár mindkettő a saját speciális értelmezésében használja ezt a szót. Az embert meg kell szabadítani inorganikus, még szervezetlen testétől, az által, hogy megszervezzük azt a kommunista társadalomban, mondja a Forradalom. Az embert meg kell szabadítani lényegétől egy abszurditássá váló létezés (a szó tranzitív értelmében) által, mondja a Színház. A szabadságot egyik esetben sem ideák vagy törvények határozzák meg, hanem a cselekvés és a történelem. Egyik esetben sem arról van szó, hogy egy olyan szabadságot kell garantálni, amely valamilyen módon már jelen van. Mindkét esetben arról van szó, hogy egy olyan szabadságot kell létrehozni, amely még nem adott. Amikor az ember felszabadítására törekszenek — ahogy azt teszik is — akkor tulajdonképpen a Forradalom és a Színház is az ember teremtését célozza meg, egy újfajta teremtést, aminek Isten elfojtása és Isten elűzése a feltétele. Most pedig szeretnék néhány megjegyzést hozzáfűzni a kommunista világforradalom Isten-ellenes emberéhez. Egyedüli célom az, hogy szemléltessem azt a tényt, hogy ez az embertípus egy új jelenség a történelemben. Először is, az Istennel szembehelyezkedni akaró marxista gondolkodás nem egy a szabadosságra törekvő valamilyen személyes akaraton alapszik, mint a bibliai bolond ember esetében, sem nem valamilyen büszke szán112
