Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála
^4 JULI ÍNKOR! PROBLÉMA: ISTEN HALÁLA Itt egyszerűen azt említhetném, hogy az ateizmusnak ez a bibliai megközelítése, bizonyos különbségekkel ugyan, de újból előjött azokban a posztmodem filozófiákban, amelyeknek az ateizmus szolgál kiindulási alapul. Sartre például az ateizmust tartja a radikális döntésnek, az alapvető emberi vállalkozásnak. Ez az ember világban lévő énjének az ősi döntése, amely egyben a világ felfedezése is, mert az olyan világ, amelyből Isten hiányzik, az azon a szándékán keresztül mutatkozik meg, hogy O ne legyen benne jelen. Sartre tisztánlátását dicséri, hogy még csak meg sem próbálja észérvekkel igazolni ezt a döntést, ezt a választást, és az ebből fakadó emberi vállalkozást. Ezek a filozófiák természetüknél fogva ab- szurdak. Az a szándék, hogy valaki ateista akar lenni egyet jelent azzal, hogy ember akar lenni. Embernek lenni pedig annyit jelent, mint arra törekedni, hogy istenek legyünk. Ez az emberi vállalkozás abszurd, és mint abszurd dolgot választja azt az ember. Különös módon Sartre ateizmusa kísértetiesen emlékeztet a bibliai nézőpontra. De erre számítani is kell. Az istentelen ember problematikáját, amint ez a típus megjelent a történelem későbbi szakaszában, az ateizmus bibliai szemléletmódja alapján közelítem meg. Ezért az ateizmusra való törekvésnek azokat a különféle módozatait kell szemügyre vennünk, amelyek az ateizmus eltérő történelmi formáiban gyökereznek. Természetesen itt nem foglalkozhatunk az egyes emberrel. Az ateizmus gyökereit, ugyanúgy mint a vallásos hitét (vagy történetesen a bűn és az erény gyökereit) az egyes ember esetében szavakkal végül is nem lehet megmagyarázni. Azért, mert a szabadság eredendő megnyilvánulásaként az ateizmus vagy a hit választása a személyiség legmélyebb rétegeiből tör fel, ahol a szabadság többet jelent a döntésnél, ahol a személyiség Isten megismerése által ismeri fel önmagát, vagy éppen Isten megtagadása által tagadja meg létét — és így abszurditásba hull, mivel Isten, mindannak ellenére, hogy nem feltétlenül ismerik Öt fel, még az emberi létezés alapvető struktúrájához hozzátartozik. Ezért az egyes emberrel itt nem foglalkozom. Másrészt, azt hiszem, hogy az általánosítás megfelelő keretein belül, kivehető és megfogható az ateizmusra való törekvés jellegzetes tartalma és színezete a különféle történelmi korszakokban. A világosabb áttekinthetőség kedvéért két főbb korszakot különböztetek meg, melyekhez, azt hiszem, nem nagyon fér kétség. Az első a tizenötödik században kezdődött annak a feléledésével, amit Lagarde „/’esprit laiqué'-nak, azaz a világias mentalitás feléledésének nevez, és folytatódott egész végig a tizenkilencedik századon át. Nevezzük ezt modern kornak. A második Marxszal, mint a korszak filozófusával, és Nietzschevel, mint a korszak prófétájával kezdődött, mely korszak máig is tart, és amelynek egyelőre még nem látjuk a végét. Ezt pedig, jobb híján, nevezzük posztmodern kornak. Természetesen vannak átfedések a két korszak között, és egyiknek sem egyértelmű a kezdete. Valójában ez a két 97
