Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála

A JELENKORI PROBLÉMA: ISTEN HALÁLA

álljon itt Pál apostol egyetlen bizonyságként. Pál amikor Korinthusból az ő higgadtan kíméletlen módján vádiratot intéz a bálványimádókhoz, akikkel útja során találkozott, akkor hangot ad az egész izraeli hagyománynak, és megerősíti annak érvényességét az új rend alatt. „Nincs mentségük” - mondja (Róma 1:20). Nem fogadták el a szemük előtt levő bizonyítékot, a világegyetemet, amely szent abban az értelemben, hogy ami Istenből „nem látható”, nevezetesen az ő „örök hatalma és istensége, az alkotásainak józan vizsgálata által nyilvánvalóvá válik”. Nem csupán hibát követtek el, bűnük nem pusztán intellektuális jellegű. Bálványimádásuk „hitetlenség és gonoszság” (1:18), az erkölcsi rend súlyos megsértése. Nem beleestek a bálványimádásba, hanem szabadon választották azt, mellette döntöttek, tudatosan ezt részesítették előnyben. Pál barátságtalan szavai szerint „nem méltatták Istent arra [vagy: nem akarták arra méltatni], hogy megtartsák ismeretükben” (1:28). Mást akartak: az „igazság” helyett a „hazugság” felé mentek el — „Isten igazságát hazugsággal cserélték fel” -, és „a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett” (1:25), egy olyan istent, akit saját maguk alkottak, aki ott van velük, és bár nincs hatalma, de nem is követel semmit. így aztán „hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és érteden szívük elsötétedett” (1:21). Ez nem valamiféle véletlen, figyelmedenség, vagy puszta tévedés volt. Az egész szándék kérdése volt, és ezt Isten számukra is világossá tette: „Mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra” (1:19). Tehát szabadok voltak dönteni. Ezért nincs számukra mentség. Bálványimádásuk mögött nem valamiféle téves gondolkodás áll, hanem tudatos döntés. Végső soron azért lettek istentelenek, mert azok akartak lenni.

Az istentelen embernek ez a második típusa arra rendeltetett, hogy - az istentelen nép bibliai alakjában - újra és újra felbukkanjon a történelemben, ahogyan ezt látni is fogjuk.

Az istentelen ember harmadik típusa a Bibliában az istentelen filozófus. Izráel Bölcse, aki a salamoni hagyomány szerint írt, és nevét is örökölte, a hellenisztikus kultúra világában találkozott ezzel a típussal Izráel kései története során. A Bölcsesség Könyvében a Bölcs egy olyan tudós embernek a képét rajzolja meg, aki a Teremtő munkáját kutatja, de nem találja meg benne magát a Terem tőt. Ehelyett a kozmikus folyamatokat és erőket bálványozza. Ezzel persze saját tanulását teszi a legnagyobb bálvánnyá. A Bölcs enyhébben bánik az istentelen filozófusokkal, mint a köznéppel, akik leborultak a szobrok és képmások előtt. „Lehetséges” — mondja, „hogy Istenkeresésük során — noha törekszenek arra, hogy megtalálják Őt - egyszerűen elvétik a célt. Elmerülnek alkotásainak csodálatában, igyekszenek azok mélyére hatolni, ugyanakkor hagyják, hogy a külsőségek magukkal ragadják őket, mert annyira gyönyörűek azok a dolgok, amelyek szemeik elé tárulnak” (Bölcsesség Könyve 13:6-7). A Septuaginta

95