Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - John Courtney Murray: A jelenkori probléma: Isten halála

]ohn Courtney Murray

Ateizmus helyett jobb szeretek az istentelen emberről beszélni, azért, hogy elkerüljek minden olyan lehetséges feltételezést, hogy itt egy elvont problémáról van szó, vagy egy olyan dologról, ami csak a vita szintjén létezik. Teljesen hamis dolog lenne ilyet állítani. Isten nem egy feltevés hanem egy Létező: „Vagyok aki vagyok”. Hasonlóképpen az istentelenség sem egy feltevés, hanem a létezés egy formája. Isten ismerete nem csupán elfogadás dolga, hanem egy szabadon választott mindenre kiterjedő életvitel. Ugyanígy az Isten iránd közönyösség sem csupán a tudás hiánya, nem is csak tagadás, hanem egy bizonyos életforma melletti önkéntes elkötelezettség. Remélem, ahogyan a témában előrehaladunk, mindez világossá válik. A lényeg ennél a pontnál az, hogy az előttünk lévő probléma, akárcsak az Isten-kérdés, konkrét. Mindkét kérdést valóban meg lehet vitatni, és meg is kell vitatni, azonban megoldásuk, akárcsak eredetük, nem az érvelésekben, hanem a létezésben rejlik.

Az istentelen ember kérdésének, mint az egész Isten-kérdésnek meg vannak a bibliai gyökerei, ezért ezzel fogom kezdeni. Ehhez ismét történelmi, leíró és magyarázó módszert fogok használni, azaz, úgy fogom kezelni, mint ami teológiai értelmezést igényel.

A% istentelen ember a Bibliában

A Biblia az istentelen ember három főbb fajtáját mutatja be: az istentelenek Isten népén belül, az istentelen népek, akik nem tartoznak Isten népéhez, és az istentelen filozófus. Mind a három egy-egy ősalak.

Az első típust a zsoltáros „bolond”-nak és esztelennek nevezi: „Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!” (Zsolt 14:1). Annak alapján, amit a Biblia álláspontjáról Isten létezését illetően elmondtam, egyértelműnek kell lennie, hogy mit ért ez alatt. A bolond nem valamilyen metafizikai értelemben tagadja Isten létezését, hanem azt tagadja, hogy népe között aktívan jelen van. Az esztelen azt mondja magában: „Isten nincs itt, nincs itt most, és nincs velem”. A következő vers ezt állítja szembe az „értelmes ember”-rel, az „Istent kereső” emberrel, aki aktívan felismeri az O jelenlétét az adott pillanatban. Még pontosabban: a bolond tagadása Isten jelenlétét mint az O bírája támadja. O a 92. zsoltárban szereplő „ostoba ember” és „esztelen”, aki „semmit sem tud” és aki „egyáltalán nem fogja fel” a szörnyű igazságot, hogy „ha úgy nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell pusztulniuk” (Zsolt 92: 7-8). Itt nem egy naiv bolondságról, nem pusztán valamiféle gondolkodásbeli szeszélyről van szó. Egy másik zsoltár ezt a bolond embert „bűnösnek” nevezi: „Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Urat [az Istent, aki jelen van]. Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata” (Zsolt 10: 3-4). A mögött, hogy Isten jelenlétét mint bírája tagadja, nyilvánvalóan a szabadosságra való törekvés áll, amit a szenvedélyes létezés utáni vágyakozásnak is nevezhetnénk. Mivel azt aka92