Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szabó Zoltán József: A megújított Magyar Református Egyház szervezetének kétfókuszos értékelése
S^abó Zoltán József Az egyház, mint (élő) szervezet nyűt rendszer, melyből az következik, hogy alkalmazkodnia kell a külső környezetben bekövetkezett változásokhoz — ez éppen a változások révén valósulhat meg. Elegendő, ha itt az első keresztyén gyülekezet összetételének kiszélesedésére gondolunk a középkori egyházig: kezdetben csak zsidók, majd pedig szinte minden nemzetből lettek hívő gyülekezeti tagok, akik pásztorolásához, lelkűk építéséhez egyre több egyházi szolgára volt szükség. Ez magával vonzotta a Biblián alapuló, később átalakuló tisztségek sokaságát, differenciálódását, hierarchiáját.3 Ahogy nőtt az egyház lélekszáma, a Krisztus-követő gyülekezetek, ahogy változott az egyházi feladatok sokrétűsége, úgy alkalmazkodott maga az egyház is sokszor jó, máskor rossz irányba a környezet szabta elvárásokhoz, feltételekhez.4 A környezet szervezetre gyakorolt hatása távolról sem jelent determinisztikus kapcsolatot. A Child-féle elmélet5 rámutat arra, hogy a vezetőknek a külső környezeti hatások mellett is lehetőségük van a szervezet struktúráját és működését különböző módon kialakítani, melyhez az elérni kívánt cél és hatékonyság érdekében számos tényezőt vehetnek figyelembe. A szervezet vezetői által fontosnak ítélt külső környezeti elemek beépítése nagymértékben függ az ő észleléseiktől, értékeiktől, helyzetértékeléseiktől és döntéseiktől. Helyesen gondolkodott Pál apostol, amikor a gyülekezeti tisztségek felállítása kapcsán a már meglévő különböző tisztségekre vonatkozó terminusokat az újszövetségnek megfelelően új tartalommal töltötte meg. Ez viszont aló. század végére kialakult szervezet és vezetés domináns alkotóelemeire kevéssé mondható. (A 1. ábra az egyházszervezetet kialakító tényezők koncentrikus sorrendjét mutatja.) Releváns, hogy a külső környezet négy igen fontos hatóerő összeállását jelenti: a politikai és társadalmi környezetét, az emberi erőforrásokét (a reformáció terjesztői és pártfogói), a kapcsolatrendszert külfölddel (Németország és Svájc) és a meglévő egyházszervezeti formákat és vezetést. A 16. századi Magyarországon semmiképpen sem jöhetett létre teljesen új, a katolikus egyházi keretektől függeden egyházstruktúra és 3 Diakónusokat az ősegyháztól kezdve mindig alkalmaztak. A középkor vége felé a diakónia kevéssel több a pappá szentelés egyik szolgálatánál. Az ősegyházban eleinte szabadon és tetszés szerint osztották szét az egyház vagyonát. Később, amikor egyre jobban elharapódzott a kapzsiság, az egyház vagyonának felosztására törvényeket hoztak és a vagyont négy részre osztották fel: papok, szegények eltartására illetve templomok és egyházi épületek karbantartására, valamint utasok és helyi szegények segítésére. KÁLVIN JÁNOS: A keresztyén vallás rendszere. Pápa, 1909. 357. p. 4 Ehhez részletesen lásd SZABÓ ZOLTÁN JÓZSEF: Ä magyar református egyházszervezet és vezetés első két százada c. könyvét. Kézirat, megjelenés alatt. 5 DOBÁK, 2000. 179. p. 80