Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Adottságok, tények, metaforák - avagy mit lát egy látlelet?
Nagy Károly Zsolt A lokalitás fogalmának ilyetén újragondolása pedig azért fontos, mert egy lehetséges paradigmát ad egyházunknak a globális térben történő újrapo- zícionálásához. Az egyházközség mint szomszédság és mint lokalitás ugyanis egyre inkább szétcsúszik. Az egyház a világi társadalmi térben sehol sem homogén tömbként van jelen, globális viszonylatban pedig a magyar református egyház önmaga is csak mint egyfajta sajátos lokalitás maradhat fenn. Ehhez azonban át kell gondolni tradícióinkat, azaz reflektíven kell viszonyulnunk egyházi-gyülekezeti létünk természetesnek vélt elemeihez. Ez nem egy fájdalommentes folyamat. Végig kell gondolnunk, hogy' a tradíció hogyan - milyen formában és tartalommal - képes hordozni sajátos — szintén az újragondolás terhét viselő — kultúránkat, s hogyan képes megbízható lokális szubjektumokat teremteni.70 4. A% integratív metafora A lokális szubjektumok - „bennszülöttek” — létrehozásában, a lokális identitás konstrukciójában fontos szerepe van a lokális tudás szimbolikus elemeinek, így azoknak a metaforáknak is, amelyek mentén a lokális szubjektum saját lokalitásához való viszonyulását elgondolja. Ez a metafora71 határozza meg többek közt a lokális identitás, mint egyfajta „organikus létező” működésével és védelmével kapcsolatos stratégiákat is, hiszen a metaforában szinte előre kódolva vannak a belátható veszélyhelyzetek. Az eddig elemzett Szöveg valóságképe a Fa, mint „életfa” metaforája — ami nemzeti identitásunknak is visszatérő eleme — mentén szerveződik. A Fa állja az idők viharát, nem hajol meg minden szél előtt, organikusan, s tulajdonképpen magától, azaz emberi beavatkozás nélkül fejlődik. A Fa a változatlant képviseli a változások világában. A metaforában benne van az őshonosság gondolata is. A Fa metaforája állandóságot feltételez, olyan állandóságot, mely nehezen viseli a környezet változásait. A metafora fontosságot, értéket rendel az időhöz: ahogy az évszázados faóriás is értékesebbnek tűnik, mint a csemete, úgy minden ami régi, az idő „patinája” által megnemesítve — vagy kiállva az idők próbáját, esetleg nemzedékek hitén átszűrve — értékesebb, mint bármi új, sőt, ami új, az eleve kérdéses.72 Ez a metafora több potenciális veszélyt is előre kódol, ám ezekből a Szöveg minduntalan a „gyökértelenné válást” emeli ki. Gyökértelenné válni annyi, mint kiszáradni, meghalni, vagy legalábbis idegenné válni ott, ahol előbb honosak voltunk. Bizonytalanság, talajvesztettség. A gyökértelenné válás egy végleges és visszavonhatatlan veszteség, illetve ennek az 70 A probléma nem csak egyházi viszonylatokban jelentkezik. Ld. Mezei András: Ezredvégi számvetés. [ONLINE] http://www.inaplo.hu/mn/200003/37.html 71 A metafora e tekintetben a paradigma és a narratíva fogalmának rokona. 72 Ld. Novák: i.m. 73. p. 52
