Sárospataki Füzetek 7. (2003)
2003 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Adottságok, tények, metaforák - avagy mit lát egy látlelet?
Nagy Károly Zsolt tudat közösségén alapul. Közösséggé nem annyira az átélt események, mint az azokról kialakított közös narráció, történet formál egy adott társadalmat. Emlékezet és adottságok összjátékából jön létre tehát a történet, ami egyáltalán nem tény- illetve „adottságszerű” dolog, hanem sokkal inkább a közösségi emlékezet egy formája. Az emlékező közösség meghatározza az emlékezetet, ami pedig hat a közösségben élő egyénre. Ez ismét visszavezet bennünket a valóság problematikájához.50 Ebben az értelemben viszont az egyház, mint közösség identitását meghatározó történet nem lehet azonos a nemzet történetével, hiszen ez nemzeti, vagy államegyházat feltételezne, illetve azt, hogy az egyház azonosul a világgal — s ekképp fel is számolja magát. A megfogalmazás magában hord egy hasonlóan problematikus következtetést, mely szerint a (világi) társadalom és a nemzet határai egybe esnek. Eszerint, aki nem tagja a nemzetnek az nem tagja a társadalomnak, illetve tovább vive a gondolatot, aki nem nemzeti identitású, az egyszersmind nem lehet tagja az „egyháztársadalomnak” sem. Ennek az állításnak a következményei pedig könnyen beláthatóak. Egyházi — pontosabban felekezeti — és nemzeti identitás kérdéseinek egy narratívába foglalása nem új jelenség közösségünk története folyamán. A reformátusság mint „nemzetmegtartó erő” állandó, visszatérő toposza identitásunknak.51 A történelemnek azonban létezhet egy olyan olvasata is, mely szerint ez a narratíva egyre kevésbé képes arra, hogy egy biblikus értelemben vett ideologikus életvezetési stratégia meghatározója legyen. Kétségtelen, hogy a mindenkori hitvalló „egyházréteg számára a történelem nem pusztán és egyszerűen létező adathalmaz; hanem annak le nem tagadható megélése, hogy a história valamennyi — még oly zavaros és ellentmondásokkal terhes — adottsága mögött — vagy egyenesen benne — az Örökkévaló Isten munkáját kell felismerni. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy egyfajta „retrospektív” identitást alakítunk ki. Ahogy korábban is szó volt róla, a keresztyén ember az eljö50 A rendszerváltásig például informális szinten alapvetően két meghatározó identitásközösség élt Magyarországon; az egyik számára ’56 forradalom, a másik számára ellenforradalom volt. A példák szaporíthatok. A mohácsi csatában elesett magyar katonák száma (ma már nehezen rekonstruálható, de mindenképp történelmi tény) és egyáltalán a „török iga” másképp alapozta meg a terjedő protestantizmus közösségi identitását mint a katolikus közösségek tudatát. Nagyobb perspektívában szemlélve a problémát: maguk a történeti tények is kérdésessé válnak a soát túlélő zsidók és napjaink neonáci („Történet revíziót” emlegető) közösségeinek diskurzusában. A kérdéskörhöz ld. pl. Gyáni Gábor: Emlékezés, emlékedet és a történelem elbeszélése. Budapest, 2000, Napvilág Kiadó. 51 Ld. Makkai Sándor: A múlt értéke. In Németh Pál (szerk.): Magyar református önismereti olvasókönyv. Válogatás a XX. szájad elsőfelének református teológiai irodalmából. Budapest, 1997, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János kiadója, 203-207. p. Makkai cikke eredetileg 1929-ben jelent meg. 46
