Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 1. szám - MÚLTUNK - Horváth Barna: Pályánk emlékezete VIII. - Utazni kell!
PÁLYÁNK EMLEKEZETE Vili. UTAZNI KELL! Gyakran volt eszemben, hogy egy pamflettet kellene írni ezzel a címmel: Miért kell innen elmenni? Akkoriban ez az iromány vaskos könyvvé is duzzadhatott volna. Ám a következő 20 év meghozta azt a felismerést, ami egy második kötet címében az ellenkezőjét állította volna: Miért nem szabad elmenni innen? A dunántúli dombvidék szépsége, a Pannon táj, arról beszél az utazónak, hogy van még itt keresnivalónk, s ha mi is elmegyünk, egyre szűkül a tér, és végül nem marad a magyarnak csak egy Margit-szigetnyi rezervátum. Egynapi járóföldnyi lett a mi hazánk, de középről indulva fél nap alatt is idegen nyelvterületre lehet jutni. Ki is próbáltuk ezt még Szerencsről két irányban. Ez pedig úgy volt, hogy Dr. Ujj Pál szerencsi főorvos rokonaitól Töttös Andráséktól meghívó levelet kaptunk Szilagynagyíalura, amit románul Nusfalaunak hívnak. A 60-as evek elején ez volt az első nyitás a nagy bezártságból. Meghívó levélre betétlapot lehetett igényelni a személyi igazolványhoz. Ez feljogosította az utazni vágyót arra, hogy egy rajonnyi területre bemenjen, és ott meglátogassa meghívóját. Felkerekedtünk tehát feleségemmel mondván, hogy bejárjuk legalább a Partiumot és megnézzük, hogy miként élnek ott magyarjaink. Ma is előttem van a boldogságnak ama szegényes képe, ahogy motorral nekivágtunk a végtelennek tűnő szabadságnak. Kalandra készen léptünk át Bors-Ártándnál, és fél nap alatt már Nagyváradon a Kanonok-soron Ady Endre nyomdokain jártunk. Néhány óra múlva Margitán keresztül meghívóinkhoz érkeztünk. Útközben feltűnt az a határmenti sivárság és szegénység, ami a puszta udvarokon, ütött-kopott házakon látszott. Ez még a G. Dej Romániája volt. Az ő képe virított a közhivatalok, irodák falán, olykor még a parókiákon is. Vendéglátóink román gyártmányú Tripple seccel vártak. Leöblítve az út porát, sürgősen menni kellett a helyi milíciára bejelentkezni, meg hogy hány éjszakát kívánunk ott tölteni. Egy szál rendőr, feje búbjára tolt egyensapkával, tartotta a frontot. Úgy ült magas posztján könyökölve, mintha ő itta volna meg a nazai gyártmányú italt, és még légyrajok is körül dongták. Andrásék láthatólag már megszokták, hogy a helyi hatalom így ölt testet és még románul is meg kell tanulni a legszükségesebbet. Két szép gyereküket mutatták és kifejtették azt a véleményüket, hogy egy kis alkalmazkodással lehet élni. Ahogy hosszú beszélgetésre körül ültük az ünnepi szoba asztalát, érezhettük, hogy hosszú távra berendezkedtek, nem 77
