Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 1. szám - TANULMÁNY - Kádár Ferenc: Kiváltság és felelősség - gondolatok liturgusi szolgálatunkról
Kádár [:mnc Összegzésében a liturgusi munkát „öntudatosan és a Lélek vezetése mellett"14 * végzendő szolgálatként jellemzi, amely így, és csak így segítheti közelebb az embereket Istenhez. Úgy érzem, a fenti gondolatok aktualitását nem kell külön bizonyítanom. Több megbecsülést érdemel mind lelkipásztori látásmódunkban, mind teológiai oktatásunkban a liturgusi szolgálat! Tartalmi értelemben tartsuk egyként fontosnak az Ige szolgálatának sokféle formáját, mégis tegyük első helyre azt, ami a gyülekezeti istentiszteleten, az egyházi élet fókuszában történik! Ezt különösképpen hangsúlyozni kell ma, amikor különféle leikészi megnyilatkozásokból egyfajta liturgia-ellenességet lehet kihallani.I? Szükség van az istentisztelet gyakorlatának prófétai kritikájára, de nem hiszem, hogy úgy kellene tekinteni a mai református istentiszteletre, mint a letűnőben lévő népegyházi korszak egy „maradványára", amelyet másfajta, a mai ember számára jobban elfogadhatónak vélt külsőségekkel és összejö- veteli formákkal kellene felváltani. Legyen a gyülekezeti élet kellően sokszínű alkalmakban és formákban, de a fókuszpont a gyülekezeti istentisztelet maradjon. A üturgusnak ezt tudnia és képviselnie kell! Rodney Clapp az egyházról szóló könyvében16 nagy hangsúlyt tesz az istentisztelet fontosságára, amikor azt a keresztyénség azonosításának legfőbb jegyeként említi: „Az istentisztelet teszi az egyházat egyházzá. Az istentisztelet által vagyunk és maradunk keresztyének." De hát hasonlót tanultunk a konfirmációban is: „Az egyház életének legfontosabb eseménye a gyülekezeti istentisztelet, ahol az egyház tagjai Krisztussal és egymással való közösségüket gyakorolják."17 Határozza meg ez a gondolat mind teológiai oktatásunk, mind lelkipásztori szolgálatunk fontossági sorrendjét! 14 Benedek i.m. 73.0. !5 Több cikk és tanulmány közül kettőt emelek ki. Az egyik: P. Tóth István: Elet a népegyházi korszak után, Ref. Egyh. 2000/7-8. lóik. A másik: Gáli Attila: Istentisztelet a népegyházi kor után, Ref. Egyh. 2000/9. 203k. Mindkét írásnak van prófétai lelkü- lete, s kitapintható a jobbító szándéka. Ugyanakkor mindkét szerző valami másban, formabontásban (ne menjen a szószékre a lelkész, ne fekete legyen a palást, más, templomon kívüli alkalmak legyenek inkább) látja annak esélyét, hogy „vonzóbbá" legyen a gyülekezeti élet. A nyugat-európai egyházak előttünk járnak ebben a zsákutcában! 16 Rodney Clapp: A Peculiar People, Downers Grove, Illionis, 1996. lllkk. 17 Rózsai Tivadar - Szathmáry Sándor: Református konfirmációi könyv, Budapest, 1984. 65. kérdés-felelet; 51.o. 48
