Sárospataki Füzetek 6. (2002)

2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk

„Ha maga az Atya Úr Isten hívja is, nem mehet sehova! Megértette?” - dörgi egy goromba hang. O nem tudta, akkor még én sem, ami később kiderült. Isten kegyel­mesen így őrizett meg attól az elkötelezettségtől, hogy a presbiterek­kel én írassam alá a belépési nyilatkozatot a Termelő Szövetkezetbe. Valóban csodálatosak az O útjai. 28. Nyomós indok Thurzó Gábor bácsi jön a parókiára, kényelmes, mégis fiatalos léptei­vel. Valójában a kurátoron kívül ő az első látogatónk. A kiskapun belül fél kézzel megigazítja szépen, mindkét oldalon pödrött bajuszát. Az ablakból látjuk. Fényesre tisztított csizmában, ünnepi kalapban érkezik. Jobb karján kézikosár van, tele kékszilvával. Elébe megyek. Örömmel köszöntjük egymást az udvaron. „Tessék befáradni Gábor bácsi”, hívom szívesen a lakásba, beszélgessünk egy kicsit. Akkor még nem tudtam, hogy „tanyázni” kellett volna hívnom. Sietek, mondja, és közben már nyújtja is felém a kosarat. Arra hivat­kozik, hogy az asszonyt nem hagyhatja egyedül. Valóban, már mi is tudjuk, hogy Ágnes néni már járni sem képes. Gyalogszék segítségé­vel mászik a lakásban: szobában, konyhában egyaránt. A kosár után nyúlva, bután mondom én is a megszokottat, hogy mi­ért rövidítik meg magukat a gyümölcs ajándékozásával. Tessék elfogadni! — mondja meggyőzően — úgyis a disznókkal etetem meg. Ilyen nyomós indokra mit válaszolhat az ember? 29. Piroska néni logikája Kertszomszédok vagyunk. A Rákóczi utcán közel 400 négyszögöles bekerített kertje van az egyháznak. Igen jó föld. Csak a kerítése rossz. Ezen a tavaszon úgy ástam fel az egészet. Ekével megközelíthetetlen volt. Aki nem hiszi, nézze meg fekvését. Március végére a zöldséget, mákot, salátát, sőt már a zöldborsót is elvethettem. Naponta gyönyörködöm a szabályos ágyásokban. Egy alkalommal ott találom a szomszéd Piroska néni 40-50 tyúkját. Nagy élvezettel kaparták szét a bevetett ágyásokat. Különösen a zöldborsó, nem kis örömet szerzett a galamboknak is. Boldogan lak-

Next

/
Thumbnails
Contents