Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk
Megrendültem, szemeim könnyben úsztak, valóban megtörtén, de nem tudok mást mondani: nem tehetem! Én is a Szent Lélek vezetését keresem napról—napra feleségemmel együtt. Nem bálványom Debrecen, a Mester utca sem. Isten akarata nélkül sem elmenni, sem maradni nem szeretnék. Ebből a válaszból a főjegyző már egy hét múlva egy nagy összejövetelen, azt a durva vádat faragta, hogy én abban a gőgben élek, miszerint egyedül bennem van Isten Lelke, ők mindnyájan az Ördög fiai. „Isten a mi Bíránk. Ő ítél meg minket.” 27. Az Atya Úr Isten csodája Már Bojton vagyunk. Nagyjából elhelyezkedtünk a mintegy 200 éves parókián. Emberileg elkeserítő a helyzetünk, a szobák tele vannak egérlyukakkal. Éjszaka is szaladgálnak a nem éppen kedves kis jószágok paplanunkon, párnánkon. A gyermekmérlegbe is befészkelték magukat. Megkezdődött az ellenük való hadjárat. A hatalmas udvar tele van bolhával. A cigányasszony sikoltva rohant ki a disznóólból, mert a vérszomjas rovarok ezrei lepték el alig egy perc alatt mindkét lábszárát. Azt csak érdekességként említem, hogy 16 ablaküveg hiányzik. Az első éjszaka elődöm kutyája ki is használta a számára kedvező alkalmatosságot, és 16 literes fazekunkból kizabálta a töltött paprikát. A falu egy kútjáról, mintegy 150 méterről kell a vizet hordani, gerincsérvvel a 7 tagú családnak. Villany még nincs a községben, petróleumlámpákkal világítunk. Meg is szólnak bennünket, mert a gyermekszoba asztalán ötöt helyeztünk el. Ilyen nagy pazarlással kezdjük itteni életünket. Ami legnehezebb, itt is rendőri felügyelet alatt vagyok. Engedély nélkül nem hagyhatom el a falut. Hozzánk sem jöhet senki. Később tudtuk meg, hogy sokakat visszafordítottak a határőrök a bihar- keresztesi vasútállomásról. Szendrei Sándort és Makkai Pistát, az alig járható bekötőúton fogták el, akik kerékpárral próbáltak meglátogatni bennünket. Nem mehetek sehova, ahol legalább 50 ember gyülekezik, így vissza kell utasítanom a lakodalmi meghívásokat is. Egy napon, feltűnően szép kiállítású levelet hozott a postás. A járási tanács elnöke hívott fehér asztal melletti beszélgetésre. Erősen csodálkozom. Csak a tanácsházán van telefon. Az elnök engedélyével felhívom a kapitányságot, jelentem a meghívást. £0139 03