Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk
OS Sárospataki Füzetek 2002/2 so ellensége. Különben országos hírű költő, jó szónok. A „három tavasz” című prédikációja legendás. Magam is kétszer hallottam. Hozzám nagyon kedves, ugyanakkor tiszteletreméltóan őszinte. Kedélyesen, szemtől-szembe mondja el véleményét. Őszinte megbecsüléssel vagyok iránta. Akkor sem sértődöm meg, mikor ilyeneket mond: „... te holdkóros vagy, be akarjátok az eget meszelni.” Legdurvább kritikája az volt: „nem szeretem, mikor a pocok ugrál.” Szóval ott vagyok az egyházközségben. Istentisztelet után találkozom a presbitériummal. Próbálom világossá tenni, hogy gyülekezeteink ébredésétől függ egész egyházunk megmaradása. A vallás lassan eltűnik, a hit erős és rendíthetetlen. Fölteszem ott is a kényes kérdést, vannak-é a gyülekezetben fölébredtek? Nem késik a dacos válasz: „Hála Istennek, nincsenek. Nem is vagyunk rájuk kíváncsiak.” Náluk csend és békesség van, folytatja a lelkipásztor. Tudom, hogy ott is vannak hitre jutott atyafiak, de nem élezem tovább a kérdést. Nyelvem hegyén van, de magamba fojtom a kérdést, hogy az a bizonyos csend, nem a temető csendje-é?! 20. Aki ilyet ír... A Lehel utcán látogatok. Egyúttal megyek Tárnokékhoz káté órát tartani. Az édesapa szorgalmas, ég kezében a munka. Cipész. Mikor belépek műhelyébe feláll a kaptafa mellől, kézfogás előtt kék kötényébe megtörli kezét. Apró termetű, köpcös, mosolygós arcú emberke. Pedig nagy keresztjük van. 14 éves fiúk általános érelmeszesedésben szenved. Súlyos állapotban van. Egész nap tolókocsiban ül, elő- regörnyedten. Mellkasa lassan a térdeihez süllyed. Mindenképpen konfirmálni szeretne. Az ébredés tüze a kis Liba-kerti családi házba is belobban. Kis barátom és testvérem csillogó szemekkel hallgatja az Úr Jézusról szóló bizonyságtételt. Hetenként járok hozzá, falja a Heidelbergi Kátét is. Most az édesapa láthatóan ideges, sőt komor. Rossz lelkiállapotban van. Aggódva kérdezem: Valami nagy baj van? Talán Ferike?! — rémülök meg magam is. Valósággal kirobban belőle a felháborodás: „Ne tessék haragudni, aki ilyet ír, vagy őrült, vagy szélhámos!” - Értetlenül nézek rá. Kínlódik. Mondaná is, nem is. Végül csak kiömlik a láva. SO 134 oa