Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk
Titkos összejövetelek szervezésével, meg azokon való részvétellel vádolnak a rendőrségen már hónapok óta. A hivatalos megfogalmazás szerint, „titkos bethánista szervezkedő és egyházi ellenforradalmár” vagyok. Semmi rejtegetni valóm nincs, állítom teljes meggyőződéssel. Szolgálatom kezdete óta részletes Naplót vezetek. Egyeden dolgom, látogatásom, utam sem maradt ki belőle. Szeretnénk látni azokat a naplókat! — csapnak le ostoba kérkedésemre. És én még tovább folytatom tőrbecsalásom megkönnyítését hivatásos fogdmegeimnek. Semmi akadálya, hogy átadjam őket, betekintésre. Alaposan szemrevételezhették azokat. Mennyire derülhettek — és joggal! - mérheteden naivitásomon. A következő napokon már azokat használva gyötörnek. Itt csak egy esetet említek, a számomra legfájóbbat és a korszakra, amelyben éltünk, a legjellemzőbbet. Tehát, ezen a napon, itt voltak együtt! - bök rá egy összejövetelünkre a százados. Ott voltunk, hagyom helyben. És kik? — próbálkozna ismét. Pedig már sokszor leszögeztem, hogy rólam mindent kérdezhetnek, másokról semmit. Neveket se kérdezzenek. Miről beszélgettek?! — Kizárólag egyházi problémákról. Politikáról szó sem volt! Higgyem el? — gúnyolódik. Ez az ön dolga — állapítom meg nyugodtan. Hányán voltak? Legalább ennyit áruljon el! — ravasz- kodik. Csupán néhányan. Szóval nem mond semmit? — most már ordít, de furcsa kajánság érződik hangjában. Hallgatok. O meg feláll. Az előtte levő vaskos iratkötegből kiemel egyet. Na, majd én megmondom, néz rám, nem kis kérkedéssel. Nem tudom leírni megrendülésemet, miközben olvassa mind a négyünk nevét, akik részt vettünk az összejövetelen. A részletes beszámolót is ottani beszélgetésünk témáiról. Hosszú időn keresztül kínzott, vajon, „melyik a három közül?” Aztán rájöttem, hogy jobb, ha nem tudom. Már nem is szeretném tudni. 19. Vannak-e fölébredtek? Mint egyházmegyei missziói előadó, minden egyházközségbe ellátogatok. A fogadtatás igen vegyes. Mindenütt találkoztam a presbitériummal. Az egyik gyülekezetben a lelkipásztor az ébredésnek nyílt