Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - TANULMÁNY - Sawyer, Frank: Szociológiai, pszichológiai és etikai dimenziók - Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényében
03 Sárospataki Füzetek 2QÚ2/2 & évek), folyóiratokban megvitatott társadalmi kérdésekhez.1 A következő témákat említhetjük: i) a szegénység és jólét hatása az újonnan formálódó ipari-kapitalista társadalomban; ii) az urbanizáció problémái; iii) az alkohol hatása a családi életre; iv) a család fenntartásáért folytatott prostitúció; v) a „felsőbbrendű emberek” és erkölcsük (vagyis az etikai nihilizmus) témája; vi) a pszichológia iránti új érdeklődés; vii) a törvénykezés és büntetés új reformja. Raszkolnyikov nagy mértékben annak a terméke, amit Dosztojevszkij az újságokban olvasott és amit regényében elképzelt az aktuális társadalmi témákra alapozva. Ha az olvasó nem egészen érti, kicsoda az igazi Raszkolnyikov, maga Raszkolnyikov sem tudja eldönteni, kicsoda is valójában. Úgy tűnik, ez egy urbánus probléma, mely a városi élet névtelenségével függ össze. A kötődések hiányának társadalmi problémája, valamint az etikai úsztaság és tisztelet hiányának problémája áll fenn Raszkolnyikovnak az általa ismeredenekhez vagy kevéssé tiszteltekhez — konkrétan az uzsorásasszonyhoz — való viszonyában. Bár az lenne normális, hogy valamiképpen úgy tekintsen egy idős hölgyre, mint saját édesanyjára, akit nem ölne meg, ez az asszociáció nem történik meg. Még embernek sem tekinti, inkább csak mint saját céljainak eszközét. Ironikus, ahogyan ezeket a célokat magasrendű etikai célkitűzéseknek nevezi: úgy gondolja, ha megöl egy haszontalan, pénzéhes vénasszonyt, azt, amit ellop, később az „emberiség” javára használhatja fel. Ez az elképzelés meglehetősen „skizofrén”, mivel élesen elhatárolódik bűne valóságosságától. Furcsa dualizmus szeretni az emberiséget, és gyűlölni, megölni az egyént. Társadalmilag Raszkolnyikov egy elszigetelődött lélek, olyan személy, aki visszahúzódik építő szociáletikai hatalomról szőtt álmai közé, és többé nem folytat normális tevékenységeket, mint például a tanulmányait vagy munkát, és nem tartja fenn többé baráti kapcsolatait. Elkezd függeni barátaitól: tőlük várja, hogy mutassanak neki jobb utat az életben. Mivel kiszakadt a rendes társadalmi életből (napi munka, család, etc.) könnyen elszakad az alapvető etikai szabályok normális értelmezésétől. Saját erkölcsi szofisztikájával vezeti félre önmagát. Vö.: Donald Fänger, ’Apologee: Crime and Punishment’, p.59kk in Harold Bloom, szerk., Fyodor Dostoevsky — Modern Critical Reviews (New York: Chelsea House Publishers, 1988).