Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - TANULMÁNY - Kézi Erzsébet: A politika és az oktatáspolitika kapcsolata Klebelsberg Kunó koncepciójában
Ezen iskolák sorába tartozik a Sárospataki Református Főiskola gimnáziuma, ahol az angol nyelv oktatásának bevezetésére került sor. Sárospatak az angol oktatást jogakadémiájának szüneteltetése miatt kapta kárpódásként. Klebelsbergnek miniszteri működése kezdeti időszakában meg kellett oldania a pozsonyi és a kolozsvári egyetem Magyarországra telepítését. Mivel a Trianon következtében megcsonkított ország nem volt képes fenntartani 4 tudományegyetemet és a felekezeti jogakadémiák jelentős hálózatát, így iskolák felszámolására került sor. Azért a felekezeti jogakadémiákra esett a választás, mert színvonaluk a korban is átlag alattinak mondható, másrészt a hallgatói létszám is csökkenő tendenciát mutatott. 1923-ban a 2164-es rendelettel a VKM megszüntette a még tanító jogakadémiai tanárok fizetésének állami kiegészítését. Tekintetbe véve az intézmények autonómiáját, ez volt a legjárhatóbb út az intézmények működésének felszámolására. Sárospatakon a jogakadémia elhúzódó tisztázatlan helyzete azt eredményezte, hogy 1923-ban már csak 7 jelölt iratkozott be és a 7 hallgatóból csupán 1 vallotta magát a református egyház kötelékéhez tartozónak. így a jogakadémia nem tudta betölteni azt a szerepet, ami miatt létrehozták. Nem tudott a református egyházi elit érdekeit képviselő jogászokat képezni. A jpgakadémia szüneteltetésének kimondása pillanatában már megszületett az a koncepció, amely a pataki kollégium kárpótlását készítette elő. Először a tanítóképző intézet egyházi irányítás alá vételét tartották a kárpótlás egyik formájának. Ez 1929-ben be is következett. Miután azonban a református egyház vezetői megismerték Klebelsberg véleményét az egyházi oktatásról, merészebb terv realizálását határozták el. Klebelsberg tudatosan számolt az egyházak már hagyományos kapcsolataival az ország elszigetelt helyzetének megszüntetésében. Sárospatakon ezt a következő módon fejezte ki: „Amint a hazai katholikusok a román világban, de nem Romániában, hanem román nemzetekkel, Olasz- Franciaországgal keresnek összeköttetést, így a hazai protestánsoknak az északi protestáns népekkel, az angol-szász világgal kell keresni az összeköttetést”.1 1 A Sárospataki Református Főiskola Értesítője 1927/28. 31.