Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Malcom Muggeridge: A keresztyén társadalomnak vége - de Krisztusnak nem (Ford.: Hegyi Zita és Rácsok Gabriella)
Malcom Muggeridge csian néztem ezeket az inkább gyávának tűnő alakokat, amint ott jöt- tek-mentek, miközben én annak a hatalmas Tolsztoj szobornak az árnyékában beszéltem. Szolzsenyicint egyszerűen száműzetésbe küldték. Ha akarta volna, a Szovjetunióban maradhatott volna, mint a legsikeresebb, legkedveltebb, legkényeztetettebb író. Iván Gyenyiszovics egy napja című munkáját kiadták. Minden irodalmi folyóirat hangosan üdvözölte, és ha csak egy kicsit óvatosabb, akkor ott maradhatott volna, folytathatta volna az írást, élvezhette volna a hírnevet, és még külföldre is utazhatott volna. Hogy mégsem ezt választotta, annak az volt az oka, hogy a fogolytáborban valami olyasmit tanult meg, amit azelőtt nem tudott. Olyasvalamit tanult meg a fogságban, amiről nem gondolnánk, hogy éppen egy ilyen helyen található meg: azt, hogy mit jelent igazán szabadnak lenni. Rájött arra, hogy csak akkor lehetünk igazán szabadok, ha lélekben szabadok vagyunk; hogy aki egy fogolytáborban tanult meg belülről szabad lenni, az szabadabb, mint a legszabadabb ember - nem számít, hogy a szabadnak nevezett nyugati világban, vagy a marxista ideológia keleti világában él. Ezt a gondolatot fejtette ki írásaiban briliáns módon. Második Gulág könyvében az egyik fejezet „A tökéletesbülés". Ebben a fejezetben leírja a megvilágosodás folyamatát, ahogyan azt egy ókori iratból megértette, mit jelent szabadnak lenni, szabadnak lenni Krisztusban. Szent Pál ezt „Isten gyermekei dicsőséges szabadságának"17 nevezte, ami az egyetlen hiteles szabadság ebben a halandó életben. Az egyik bekezdésben így ír Szolzsenyicin: „A börtön rothadó szalmáján éreztem először megmozdulni magamban a jót. Lassanként megvilágosodott előttem, hogy a jót a rossztól elválasztó határvonal nem azonos az államok, osztályok, pártok közti határral, hanem minden egyes ember szíve közepén halad át, minden emberi szív közepén." Majd hozzáteszi, „ÁLDOTT LÉGY, BÖRTÖN! Jó, hogy voltál, jó, hogy részem volt benned!"18 Olyan csodálatos kinyilatkoztatásra jutott el Szolzsenyicin a börtönéletben, aminek következtében már nem a börtönből való szabadulásáért hálás, hanem azért, hogy oda küldték. Egy eset, amit szintén egyik könyvében mond el mélyen emlékezetembe vésődött. Leírja, hogy a felette levő fekhelyen, azon a szörnyű helyen, volt egy ember, aki valamilyen csodás módon végig higgadt, jókedvű és testvéri lelkületű maradt. Szolzsenyicin megfigyelte, 17 Róma 8,21 18 Alekszander Szolzsenyicin: A Gulag szigetcsoport - 1918-1956; magyar fordítás: Szente Imre (Danubia Druckerei GmbH-Nemzetőr, 1976), II. kötet, 516-517. 36
