Sárospataki Füzetek 5. (2001)

2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Malcom Muggeridge: A keresztyén társadalomnak vége - de Krisztusnak nem (Ford.: Hegyi Zita és Rácsok Gabriella)

A KERESZTYÉN TÁRSADALOMNAK VÉGE - DE KRISZTUSNAK NEM

az az, hogy Krisztus királysága megmarad. A jelenlegi romlottsággal és sötétséggel szembeállítva azt, ez még jobban kitűnik és jobban is értékelhető.

Vannak olyanok, akiket összezavar a média manapság tapasztalható manipulációja, mellette pedig esetleg a különféle keresztyén egyházak látszólagos szószólói is kétségbe vonhatják ennek a problémának az érvényességét. Ezeknek a szónokoknak a keresztyén hit és istentisztelet szétesése és torzulása azt jelzi, hogy az Ő országa ebből a világból való: szerintük kincset a földön kell gyűjteni, hiszen az nem más, mint az egyre gyarapodó nemzeti össztermék; a test bujálkodik a lélekfeZ (nem ellene) és a lélek a test tel (nem ellene), tehát mindazt kötelességünk megtenni, amihez kedvünk van. Azok számára, akiknek esetleg nehézségeik támadnának ezzel, vagy zavarná őket egy ilyen magyarázat, egy csodás jel adatott: a keresztyén társadalom történelmének egyik csodája. Ez a jel a keresztyén hit bámulatos újjászületése. Legtisztább formájában mindenekelőtt azokon a helyeken jelentkezett, ahol a legdrasztikusabban volt alávetve földünk első nyíltan ateista és materialista uralma elnyomásának, agymosásának és általános befolyásának. Ez tény. Azt kell mondanom erről, hogy ez a huszadik század legkiemelkedőbb ténye.

Igaz, ennek a ténynek a média csak nagyon elenyésző figyelmet szentel. Azt a ülönös dolgot figyeltem meg sok-sok év alatt a hír- szerkesztés és a hírközlés üzletágában, hogy valamilyen csalhatatlan ösztönnel a médiának mindig sikerül a leglényegesebb dolgok felett átsiklania. Mintha egyenesen genetikailag erre lenne kódolva. Az alázat pillanataiban arra jöttem rá, hogy ha Urunk szolgálata idején a Szent Földön lettem volna tudósító, majdnem bizonyosan azzal töltöttem volna az időt, hogy Poncius Pilátus kíséretével foglalkozom, vagy megpróbálom megtudni, hogy mit tervez a Nagytanács, vagy Heródes udvara körül ólálkodtam volna annak reményében, hogy Salomé emlékiratai megírásának kizárólagos jogát megszerezhetem tőle. Sajnos így van. A helyzet iróniája az, hogy ahogy a közélet szférájának drámai megjelenítése egyre nagyobb teret kap, úgy egyre távolabb kerülünk a valóságtól, míg lassan belefeledkezünk a képzelet világába.

Ha a harmincas évek elején, amikor Moszkvában voltam fiatal tudósító, azt mondta volna nekem valaki, hogy a szovjet uralom elképzelhetően még hatvan évig folytatja politikáját, mindent megtéve a keresztyén hit kiirtására, a bizonyságtevő iratoknak és a hit alapítójának hiteltelenné tételére, majd mindezek után felbukkan egy olyan ember, mint Szolzsenyicin, aki a keresztyénség hiteles nyelvezetét be33