Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Malcom Muggeridge: A keresztyén társadalomnak vége - de Krisztusnak nem (Ford.: Hegyi Zita és Rácsok Gabriella)
Malcom Muggeridße______________________________________________ aligha merült fel Pálban, mivel annak a Krisztusnak, akit ő a világ világosságaként és a világ megfeszített Megváltójaként prédikált, semmi köze nem volt a Római birodalom vagy más birodalmak jövőbeli sorsához, vagy múltbeli dicsőségéhez. Természetesen az őskeresztyéneknek megvolt az a nagy előnyük, hogy úgy hitték, a világvége hamarosan bekövetkezik. Ez egyfajta csoda volt, ami az ő érdekükben történt, mert megvédte őket attól, hogy gondolkodásukat lényegeden dolgokkal foglalják le. Dr. Johnson mondta azt, hogy a felakasztás kilátása bámulatosan segít egy dologra koncentrálni az elmét. Ugyanígy a világ végének lehetősége. Nagyon nehéz lett volna az első keresztyéneknek halálra aggódniuk magukat mondjuk amiatt, hogy államosít- sák-e a villamosokat Korinthusban, mivel abban reménykedtek, hogy már csak egy kis idő, és ennek az egész show-nak vége. Ez sok szempontból előny volt. Pál szemében a testet öltött jelenlét, Jézus volt mindennek a középpontja. Pál egész evangelizációja Őbenne összpontosult, és ebben az értelemben Pál prédikációi csodálatosan egyszerűek voltak. Természetesen testet öltött valójában tényleg Jézus volt mindennek a középpontja. Emberi mérték szerint azonban Jézus egy eléggé jelentéktelen személy volt, aki a Római birodalom egyik messzi tartományának elnyomott népéhez tartozott. Rövid szolgálata során pedig - ahogy erről az Evangéliumok számot adnak - csak egyetlen egyszer utalt az elnyomó hatalomra és a kivetett adókra, bámulatosan ügyesen, magát el nem kötelezve. Biztosan emlékeznek arra a híres, évszázadokon keresztül visszhangzó válaszra, ami arra a villámkérdésre hangzott el válaszul, hogy kell-e a császárnak adót fizetni vagy sem. A válasz az volt: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené."15 Ennek a válasznak az okossága természetesen abban rejlett, hogy nem határozta meg pontosan, mennyi jár a császárnak és mennyi Istennek. Ránk hagyta, hogy ezt eldöntsük, és ahogy én hosz- szú életem során ezt megtapasztaltam, lehetséges a császárnak járót lefarigcsálni az Istennek járó javára. Ami a római polgárok, mint például a korinthusiak dekadens életformáját illeti - a mai állapotokra kísértetiesen emlékeztető általános erkölcstelenség -, Pál szerint a halódó pogányság világához tartozott. Azok a keresztyének, akik újjászülettek a Krisztus hirdette országba - amelynek beteljesülését bizalommal várták -, nem fertőztethették meg magukat a pogány világ mocskával. Most a keresztyén társadalmat látjuk ugyanígy süllyedőben. De amit igazán szeretnék hangsúlyozni is Márk 12,17 32
