Sárospataki Füzetek 4. (2000)

2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Dr. Győri István: Akadémiánk végnapjai - ötven éve történt

Dr. Győri István Újszászy Kálmán elmondása szerint 1951 egyik augusztusi késő es­téjén valaki megkopogtatta Kazinczy utcai lakásuk ablakát az utca felől. Nagy Barna volt, a rendszeres teológia tanára. Az ablakot nyitó, csodálkozó háziaknak csak ennyit mondott: finis Academia nostra. Az Akadémiánknak vége! A tanártársak tudták, hogy Pestre ment aznap a Konventre, és hogy a megbeszélésen szó lesz a teológiai képzés jövőjéről is1. A Konvent már az előző évben felvetette a teológiai képzés jövőjének rendezését. A kerületek­nek 1952. dec. 31-ig kellett volna javaslataikat megtenni a Konvent elnöksé­gének.1 2 A pataki Teológia helyzete, legalábbis a következő két tanévre sta­bilnak látszott. Az előző években újra beindított szupplikációnak köszönhe­tően az intézmény anyagi helyzete is rendeződött. így aztán erre a hírre, ilyen hirtelen senki sem számított. Az agónia és a temetés közel egy évig tartott. 1951-ben már nem kezdődött meg az új tanév, de a tanárok még együtt maradtak. Dolgoztak, segítettek a berendezés Budapestre és Debre­cenbe történő átköltöztetésében, részt vettek a Kollégium megmaradt részé­nek, a Gimnáziumnak és az akkor megszerveződő Gyűjteménynek a vezeté­sében, gyülekezetekben szolgáltak. Tervezték, hogy munkaközösséget alkot­va elkészítik a magyar protestáns teológiai irodalom bibliográfiáját, ellátták közegyházi feladataikat és tovább végezték tudományos munkájukat. Titok­ban talán reménykedtek is, hogy hátha változnak az idők és újraindulhat az Akadémia. 1952-ben aztán államosították a Gimnáziumot is, a Református Kollégium jogilag is megszűnt, a tanárok közül csak Újszászy Kálmán ma­radt Patakon, ő vette át a Gyűjtemény vezetését. Az 1949 ősze és 1952 nyara közötti háromévnyi időt, pontosabban az utolsó két tanévet és a rá következő meg nem nyitott tanévet méltán ne­vezhetjük akadémiánk végnapjainak. Mára a tanárok, egy kivételével, már elköltöztek az örökkévalóságba.3 Az akkori hallgatók közül még nagyon sokan élnek, ezenkívül fennmaradtak a feljegyzések, jegyzőkönyvek. Ezek­Akadémiánk végnapjai - ötven éve történt... I. 1 Valószínűleg 1951. július 30-án este történhetett mindez. Az Egyetemes Konventnek a meg­szüntetést elrendező határozata ugyan júlus 23-án kelt, de a patakiak úgy gondolták, hogy ez még nem végleges döntés. A júlus 30-ra összehívott konventi elnökségi értekezleten, amelyen Nagy Barna és Darányi Lajos sárospataki lelkész is részt vett, egyértelművé vált, hogy a dön­tés végleges, ezen az értekezleten már csak a felszámolás technikai részleteiről lehetett szó. 2 Ferenczy Károly tiszántúli egyházkerületi főjegyző nyújtott be egy javaslatot az Egyetemes Konvent elnökségének, ehhez kérte ki a Konvent a kerületek állásfoglalását. 3 E sorok írója a Tudományos Gyűjteményekben még munkatársa volt két tanárnak, Újszászy Kálmánnak és Koncz Sándornak, valamint pár évig a Teológiai újraindulása után tanártársa volt Szabó Lajosnak, aki a megszüntetés előtt rövid ideig tanított Patakon. Az ő szóbeli közlé­seik nagyon sok segítséget jelentettek a sokszor szűkszavú jegyzőkönyvek megértéséhez. Az akkori tanárok közül már csak Farkas László él. 89

Next

/
Thumbnails
Contents