Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Nagy Károly Zsolt: A szépség fogalma az Ószövetségben
Nagy Károly Zsolt te pedig így a szépség felbomlását, elmúlását eredményezte, annak lerombolásává lett. A teljes mélységében, magasságában, szélességében és hosszúságában végig nem vitt gondolat, át nem érzett érzés a bűn eredője. A szépség élvezetének ószövetségi szemlélete tehát végső soron annak felismerésére vezet, hogy a szépségnek nem csupán - bármilyen értelmű - "létrehozása", hanem élvezete is isteni ihletettség kérdése. 8. Az interpretáció kérdése Az Ószövetség „szépség-eszményét” tehát nagyjából, és roppant felületes, hiányos módon így tudtam összefoglalni. Felvethető azonban még az a kérdés, hogy mindezt - az alapvetően teológiai tartalmat - miként lehet interpretálni az esztétikai antropológia, illetve az etno-esztétika gondolatrendszerében. Ezt a kérdést szeretném megvizsgálni néhány „paradigma” összefüggésében — legalább az érintőlegesség felületességével.59 A régészeti feltárásoknak hála egyre több tárgyi emlék kerül elő az ószövetségi időkből. Ezekből az derül ki, hogy az izraelita népnek nem a tárgyi művészet volt az erőssége.60 Ezt a tapasztalatot 59 Mivel a dolgozat terjedelme így is jócskán meghaladja a megadott korlátokat, eddig nem szóltam - és éppen ezért nem is fogok szólni - a szépség megjelenésének formáiról, az azokban megnyilvánuló szabályszerűségekről. Ilyenek a kedvelt irodalmi formák — pl. a paralelismus membrorum - motívumok, szimbólumok, arányok. Ilyen volna pl. a kultuszi zene előadásmódjának meglehetó'sen részletesen rögzített rendje, stb. Csupán egy ízelítő' a lehetséges kérdésekből. A beszámolókból (pl. 2Krón 5,13 „A harsonásoknak meg az énekeseknek egyaránt az volt a tisztük, hogy összehangolva zengjék az ÚR dicséretét és magasztalását”.) úgy tűnik, hogy az izraeli kultusz zene homofon volt. így interpretálja a zárójelben imént idézett verset pl. Boman: „A héberek zenéje nem volt polifon. A zenében is a tisztaság volt a szépségideáljuk. Ha egyszerre több hangszeren játszottak, az volt rá a legnagyobb dicséret, hogy azok összhangban, egy hangot adva szóltak.” „Ami elegyítetlen és zavartalan, az a szép.” BOMAN: i. m. 71. p. A kérdéses helyen az „összehangolva” vagy más fordítás szerint „egyenlőképpen" héber szövege a következő: „intybip” (kól-ehád) ami annyit tesz, hogy „egy hangon.” Ez azonban éppen úgy utalhat az ókorban ismereteink szerint általánosabb homofóniára, mint a hang lejátszás relatív tisztaságára (nem hamis), vagy éppen ritmikai egységére, sőt spirituális összhangjára is... izgalmas kérdés. 60 Ez az általános vélekedés az ószövetségi zsidóság tárgyi kultúrájáról, művészetéről. Természetesen ezt a magállapítást csupán az eddig megtalált leletek alapján tehetjük, nem feledve, hogy a föld még sok mindent rejthet magában, és az izraelita tárgyi művészetnek éppen az esztétikai locusa (a Templom és díszei, felszerelése, a frigyláda, stb.) az, ami vagy menthetetlenül elpusztult, vagy hollétét sűrű homály fedi. Éppen ezért megeshet, hogy a tárgyi kultúra terén is olyan meglepetés érhet bennünket, mint az irodalom terén érte a kutatókat, akik a „Babel-Bibel” vita idején meg voltak győződve arról, hogy az Otestamentum és a zsidó irodalom a babiloninak csupán kilúgozott, gyenge utánzata, s az újabb régé- 124
