Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Békési Sándor: Egyház és kultúra
Egyház és kultúra gedelmességben, hitben, reménységben és szeretetben talál közösséget a másikkal. A Szentlélek gyümölcséről (Gál 5,22) van szó, amely által az egyes ember a világra nemcsak nyitott, hanem arra hatni is tud, és a világ kultúráját átalakítani és formálni is képes és köteles, ahogy Augustinus és Kálvin hangoztatják. Belső isten- tisztelet nélkül semmilyen külső istentisztelet el nem képzelhető', illetve a külsó' az ilyen vagy olyan belsőnek kivetító'dése. A külső istentisztelet tehát a belsőből születik (externus Dei cultus ex interno nascitur); közössége azoknak, akiknek a Szentlélek gyümölcse által Istennel és egymással van vágyódásuk találkozni. Együttlétük célja a Krisztussal való közösség, az istentiszteletnek közös megélése és megtartása, melyet Isten által rendelt eszközökkel végeznek el az ő dicsőítésére és saját javukra. Evégból megfelelő helyre (locus accomodus), alkalmas időre (idoneum tempus) és helyes gyakorlási módra (ratio iusta), mint szent eszközökre (instrumentis sanctis) van szükség. Ezeknek a szent eszközöknek a rendszeréből származnak le a kultúra területei és műfajai. Ugyanis a megfelelő hely a kert, a város és a templom építészetét hívja elő a hozzákapcsolódó mesterségekkel és e helyeket szolgáló tudományaival és művészeteivel. Ha az egyház az evangélium igazságát nem tudja érvényesíteni és kialakítani a megfelelő locus-okon, mintegy univerzumát leképezendő; vagy fordítva: ha a világi kultúra ezen vallásos igazság nélkül emel építményeket és önmagukban semmihez sem kapcsolódó műveket és darabjaira hullott világot értelmező tudományokat, akkor csak bábeltornyokat emel, s nemcsak Istent veszíti el, hanem önmagát, az embert is. A helyes gyakorlati mód megköveteli a helyes Ige-értelmezést és igehirdetést, valamint az evangélium igazságában rendszeres értelmezést ad Istenről, az emberről és a világról. Emellett Isten dicsőítése által költi, megalkotja az imádság különböző műformáit a zsoltár és himnuszénekléstől a költészeten keresztül a többszólamú zenéig. Azonban ha az egyház mindezt csupán a vasárnapi egyórás isten- tiszteletre szűkíti le a világegyetem liturgiájáról elfelejtkezve; vagy fordítva: ha ez a doxológikus ismeret és élet nem a család közösségében kezdődik, s ha a világban forgolódó ember belső istentisztelete nem ebbe az egyetemes kultúrába kapcsolódik, dekadencig veszi kezdetét. Az alkalmas idő kijelöli a teljes emberi élet: a mindennapok és az ünnepek megfelelő, az üdvtörténet és a világegyetem ritmusával megegyező rendjét; a munka és az ünnepek értelmét és harmonikus kapcsolatát. Ebben az ünnepet ülő univerzumban ugyanúgy nem mindegy, hogy milyen időközönként szólal meg 91
