Sárospataki Füzetek 4. (2000)

2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Dr. Gaál Botond: Pál apostoltól Barth Károlyig és tovább

Dr. Gaál Botond civilizációnak a határai szinte egybeesnek a keresztyén világ hatá­raival. Természetesen, nem maga a keresztyénség alkotta meg ezt a magas civihzációt, de a keresztyénség formálta olyanná és emelte minden más kultúra fölé, hogy hozzá semelyik más nép, vagy vi­lágtáj, vagy akár eszmerendszer, birodalom, történelmi-társadalmi alakulat nem fogható. Arinak megítélése pedig dóré vállalkozásnak tűnik, hogy a történelem során miképpen alakult volna ennek a világnak az arculata a keresztyénség nélkül. Mi csak azt az örök­séget találjuk magunk előtt, amely a Jézus Krisztusról szóló evan­gélium hirdetésével kezdődött, s amely folyamatnak az elején ott áll a világtörténelem egyik legrokonszenvesebb alakja, aki hitével, tudásával, képességének minden ajándékaival életre-halálra fölve­szi a harcot egy megdönthetetlennek gondolt, emberileg nézve mérhetetlen hatalmú világbirodalommal, az Imperium Romanum- mal. Pál apostolról van itt szó, akinek a küldetése elején ugyanúgy nem volt semmije, mint Mózesnek sem volt, de mégis hit által (Zsid 11) mindkettőjük a legnagyobb ígérettel rendelkezett az Úrtól: „Én veled leszek!” (2 Móz 3,12; ApCsel 18,10). Majd láthatjuk azt is, hogy az „én veled leszek!” direkt ígéret Pálnál miként megy át a mindennél szilárdabb „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk!” meggyó'ződésbe.(Róm 8,31) - Most erról a nagy elindulásról sze­retnék beszélni, közelebbről Pál apostol bizonyságtételéről és har­cáról a evangéliumért egy olyan világban, illetve szellemi környe­zetben, amely a maga tudományával, szemléletével, vallásosságá­val, mindent átfogó társadalmi szervezettségével, politikai hatal­mával és gazdasági erejével legyőzhetetlennek és átalakíthatat­lannak bizonyult az emberi képzelet számára. Pál azonban az evangélium erejével mégis áttöri ezt az örök időkre masszívnak vélt akadályt. Azt fogjuk először megvizsgálni, milyen világot látott Pál maga előtt, majd pedig azt, hogy küzdelme során milyen örök érvényű igei üzenetet hagyott ránk örökségül. Amikor Pál apostol színre lépett, szembe találta magát egy na­gyon magas szintű hellén kultúrával, annak filozófiai és matema­tikai gondolkodásával, a zsidó vallásosság összes pozitív és negatív vonásaival, a római társadalmi-politikai államkerettel, valamint a kor kibogozhatatlan vallási szinkretizmusával. Ebbe a közegbe vitte a Krisztusról szóló evangéliumot és ebben a korabeli műmben kellett eligazodnia, illetve mindezekkel szemben magát megvéde­nie, úgy, hogy az evangélium csorbát ne szenvedjen. Az Apostolok cselekedeteiről írott híradásokból és a leveleiből az tűnik ki, hogy ő tisztában volt ezekkel a tényekkel, sőt nem érte váratlanul, hogy ilyen körülmények között kell bizonyságot tennie a feltámadott, élő 46

Next

/
Thumbnails
Contents