Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Dr. Ágoston István György: Lorántffy Zsuzsanna évforduló 2000-ben
Dr. Ágoston István György leiket. Zsuzsanna kilenc éves volt, mikor anyja meghalt, és tizennégy volt mikor apját eltemette. A család 1608-ig tartózkodott Ónodon az ónodi várban, ahonnan nem messze volt Mohi puszta. 1241. április 12-én vérzett el a magyar hadsereg a tatárokkal vívott csatában, ahol egy Lorántffy-ős is elesett. Ónodon tanulhatta meg az első betűket, az írást, az olvasást, itt lehetett első találkozása a könyvek könyvével, a Bibliával, mely számára az élet napiparancsa, zsinórmértéke lett. Amihez hozzáigazította életét, amelyből vigasztalást és erőt merített a sorsdöntő napokban egészen utolsó szívdobbanásáig. Erről tett hitet kortársai előtt, meg napjainkig ránk marad írásaiban is, leveleiben és könyvében, a "Mózes és a próféták"-ban. Minden bizonnyal az ónodi romantikus környezetben szerette meg egész életére - mint ahogyan erre leveleiben utal - a szép természetet, az ékes tájakat, a virágokat, a kerteket, a gyümölcsösöket, az égi madarakat, a lovakat, amiket ott az ónodi széles mezőkön ficánkoltattak apja lovasai és vitézei a vár körül Ónodon szerethette meg először mint gyermeklányka a háziipari tevékenységet. Itt látta először a kenderáztatást, a fonást, a szövést. Az ilyen munka végzésére utaló dűlő- és földrajzi nevek Ónod leírásában már a XIV. századi oklevelekben is fellelhetők. Itt tanulhatta meg először a varrás és hímzés alapelemeit, amellyel később maga is oly nagy szeretettel és hozzáértéssel csinált saját kezűleg a templomokba csodaszép úrasztali térítőkét. Tehát a szülőföld, Ónod felejthetetlen, egész életre szóló benyomásokkal vésődött be lelkivilágába azalatt a nyolc év alatt, amit ott eltöltött. Mert 1608- ban a Dobó-ősök jogán atyja a sárospataki uradalmat 313.000 forintért megváltotta és a család odaköltözött. (Dr. Szabó Lajos, Lorántffy Zsuzsanna emlékére, 1985., kézirat) Zsuzsanna életének megpróbáltatásai már gyermekkorában elkezdődtek. Számára Patak szomorúságokkal kezdődött. Öt év alatt három halottját teszik koporsóba. Meghalt testvére Erzse, 1609-ben édesanyját temeti el, 1614-ben atyját, nem sokkal ezután mostohája, Andrássy Kata is elmegy a minden élőknek útján, s mikor már szinte összecsaptak feje felett a megpróbáltatások hullámai, megjelent egy hívő, délceg fiatalember, Rákóczi György, akivel örök hűséget esküdtek egymásnak, amit mindhalálig megtartottak. Házasságukból öt gyermek született, de csak kettő: György és Zsig- mond értek meg felnőtt kort. A fejedelmi székbe György követte apját, Zsigmond a székelyek generálisa lett. Lorántffy Zsuzsanna egyénisége különlegesen szép jellemvonásokat hordoz. Tervszerűen törekszik arra, hogy a rábízott javakkal, gazdagságával, birtokaival, lelki kincseivel mások lelkületének a nemesítését, életértékeinek az emelését szolgálja. Ezzel együtt emelkedik ki hivatástudata, mely az emberi élet különféle területein nyilvánult meg. Azt tartotta, hogy a célok elérésében soha sem győzünk eleget dolgozni. Hisz a nevelés sikerességében, az emberek nevelhetőségében, melyért maga is személyesen is sokat fáradozott. Fogékony volt a haladás szellemé116