Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 1. szám - Nagy Károly Zsolt: "Tört tojásnak felső fele"

e szokások tartalmi lényegét - „magas etikai pózból” elítélik, csak azt látva benne, amivé napjainkra vált: az ivás és lerészegedés kiemelt alkalmát.

Pedig ha tetszik, ha nem, a keresztyénség elmúlt századai alatt nem csupán megtűrte, hanem pogány tartalmát krisztianizálva általában még ápolta is e hagyományt. A kezdeti időkben a keresztyén térítők sokszor maguk is felhasználták a megtérített pogány népek vallásának elemeit, hogy azokkal magyarázzák, azok helyére téve elfogadhatóbbá, „köny- nyebben emészthetővé” tegyék a keresztyén elemeket. Különös sikerrel járt e módszer az olyan népeknél - mint pl. a mi népünk -, melyeknél a régi vallás struktúrája, alakjai, gondolatai, sőt szavai, kifejezései is magukban hordozták, szinte felkínálták az azonosítás lehetőségét. Gondoljunk itt például a mi Nagy-boldogasszonyunkra, akit Szűz Máriával azonosítottak. Indokuk ma már nehezen elfogadható, hisz mindezt többek közt a közelgő ezredfordulón várt „világvége” miatt felgyorsult misszió keretei közt tették, hogy Krisztus visszajövetelére valóban a Föld végső határán is hirdetett s elfogadott legyen az evangélium. Ezek, a pogányságnak tett ideiglenes „engedmények” azután állandósult formában éltek tovább, beleivódva az adott nép gondolatvilágába, sokszor kétgyökerü jelenségeket szülve. Ilyen háttérből érthetők meg az olyan jelenségek, mint példának okáért az, hogy a keleti egyházban az V. században szokás volt, hogy húsvét táján tojásokat szenteltek. Hasonló gyökerű, húsvétkor családilag közösen megevett szentelt tojásról napjainkban is tud a magyar néprajz.

Természetesen nem vállaikozhatom arra, hogy igazán mélyrehatóan, a maga teljességében szóljak a locsolkodás - s most elsősorban - a húsvéti, vagy hímes, piros stb. tojás jelentéséről, csupán az olvasó figyelmét szeretném felhívni egyrészt e jelenségek mögöttes tartományának önmagában és kapcsolódásaiban is megmutatkozó sokrétűségére és értékére. Szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy mennyit veszíthet, ha nem ismeri meg népszokásaink mögöttes tartományát, hiszen egy népszokás attól népszokás, hogy a „nép” szokásos cselekvése, s amint elfelejtjük tartalmát, nem tudjuk beilleszteni mindennapi életünkbe, elveszti aktualitását, jelentését és sokszor ezzel együtt létjogosultságát is, és élő szokásos cselekvésből hagyományápolássá, kuriózummá, skanzenek mutatványává válik. A népmese helyét disney-varázs tölti be - azaz dehogy tölti be, hiszen az mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy azt az egzisztenciális létélményt, világképet továbbadja amit a nép meséi megboldogultjobb létükben, tudatosan vagy tudattalanul tovább tudtak adni.

Szeretném hangsúlyozni, hogy magam is vallom: nem adatott más név mely által megtartathatunk, mint a Jézus Krisztus neve. Azonban fontosnak tartom, hogy a „fürdővízzel együtt a gyereket” ne öntsük ki, azaz vizsgáljunk meg mindent, s ami jó, ami az Ige örökérvényű mérősúlyaival szemben mérlegre vetve nem találtatik kevésnek, azt tartsuk meg.

58