Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 1. szám - Dr. Benke György: Risus Paschalis
esés, a gyász, a mindennek-vége hangulat lett úrrá rajtuk. Nehezen is érthető, hogy az evangélisták miért részletezik a tanítványok, a későbbi apostolok ilyen gyengeségét, hitetlenségét, széjjelfutását. Egy oka lehet ennek. Az evangélisták már a húsvéti esemény tudatában, onnan visszanézve írják az evangéliumot, ami nem is csupán Jézus-életrajz, hanem megváltó munkájáról szóló tudósítás, sőt igehirdetés. Húsvét, Jézus feltámasztása nélkül elképzelhetetlen lett volna az evangélium megírása. Nem írták volna meg Jézus kudarc-történetét, ha azzal fejeződött volna be földi pályafutása, hogy hiába hívta Istenét és Atyját, elhagyta őt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Vagy ha az lett volna az utolsó epizód, hogy az asszonyok húsvét hajnalban megkenték a testet, megadva ezzel neki a végtisztességet. Ha Jézus Krisztus nem támadt volna fel, akkor nem lett volna evangélium, senki nem írta volna meg Jézus haláláig tartalmas, gazdag és csodás eseményekkel teli életét. Minden evangéliumban érződik az, hogy annak tudatában kezdik az evangélium megírását az evangélisták, hogy Jézus, akiről beszámolnak, a Krisztus, akit engedelmes áldozatáért, a megváltó munka elvégzéséért igazolt az Atya. Az első krisztológiák így együtt beszélnek Jézus Krisztus átszállásáról és felemelkedéséről, emberré léteiéről és felmagasztalásáról. Fii 2-ben olvassuk: "... emberekhez hasonlóvá lett és megtartásában is embernek bizonyult: megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt az Isten mindenek fölé... hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Ur az Atya Isten dicsőségére” (7-1 l.v). Ugyanígy olvassuk ezt egy másik, egy rövidebb krisztológiában: "megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, meglátták az angyalok, hirdették a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben" (1 Tim 3,16). Az ACs-ben feljegyzett igehirdetésekben is elhangzik, és ez a csúcspontja azoknak az igehirdetéseknek, hogy azt a Jézust, akit halálra ítéltek, megöltek, Isten feltámasztotta, és ezek az igehirdetések és igehirdetők a tanúi ennek (ACs 2,23; 3,15). Amikor a későbbiekben Lukács beszámol az apostolok munkájáról, röviden csak ebben foglalja össze igehirdetésük lényegét: "hirdették Krisztust (vagy Jézust)" (ACs 8,5; 9,20; 19,13). Lukács nem úgy írja az evangéliumot, hogy szerény kezdet után egyre jobban kibontakozik Jézus nagysága, és a feltámadással elérkezik Krisztus dicsőségének leírásához. Már a bevezetésben, az 1. fejezetben ott vannak azok a "liturgikai gyöngyszemek": az angyal megjelenése és híradása Zakariásnak, Máriának, aztán Mária és Zakariás éneke, amit mind a Jézus feltámasztása után, e nagy isteni bizonyságtétel után gyűjt össze Lukács, és helyez az evangélium elejére. Vagy akár Márk rövid bevezető mondata is a feltámadás bizonyosságából született: "Jézus Krisztus evangéliumának kezdete". Húsvét után, még inkább pünkösd után, a Szentlélek megvilágosító, tanító, az összefüggéseket láttató munkája után látták meg az apostolok és 51
