Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 1. szám - Dr. Benke György: Risus Paschalis
Húsvéti istentiszteleteink "népszerűségének", látogatottságának oka az is, hogy karácsonykor a téli hideg, esetleges csúszós, havas vagy sáros utak miatt idősebb testvéreink nem mernek eljönni a templomba. Húsvét- kor azonban, különösen ha napsugaras, tavaszi a húsvétvasárnap, aki hús- vétot akar ünnepelni, az igyekszik ott lenni az ünnepi istentiszteleten, hogy aztán folytatódjék húsvéti ünneplése az örvendezés jegyében és egyre vidámabban rokoni, baráti, társadalmi kapcsolataiban húsvét másodnapján; sőt némely helyen még nyoma van a húsvét harmadnapi vigado- zásnak is. A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások sok helyen még elevenen élnek, vagy eredeti tartalmukat vesztve átalakultak, kommerszializálódtak. Ünnepeinkhez, így a húsvéthoz fűződő népszokásokról gazdag anyagot találhatunk. Legújabban Szénási Sándor gyűjti ösz- sze ezeket a tudnivalókat.1 A húsvéti liturgia éppen úgy igyekezett kifejezni a Jézus feltámadásával bekövetkezett örvendetes, és nemcsak az emberi életre, de a teremtett világ folyására nagyjelentőségű, a halálon, enyészeten győzelmet vett eseményt, mint a húsvéti igehirdetés. Az orthodox egyház húsvéti liturgiája különösen gazdag ünnepélyességben, örvendezésben és mozgalmasságban. A középkorban az igehirdetők szinte kötelességüknek tartották ilyenkor a gyülekezet megörvendeztetését sőt megnevettetését, akár bohóckodás árán is. Ezt nevezték risus paschalisnak, húsvéti nevetésnek. A hosszú böjti időszak után itt az ideje a nevetésnek, az örömnek. A következőkben arról szólunk, hogy a Szentírás bizonysága szerint a húsvéti esemény, Jézus Krisztus feltámasztása adott okot övéinek az örvendező reménységre, és az ő tanúskodásuk és igehirdetésük vetette meg az alapját a húsvéti hallelujázásnak nemcsak a keresztyén liturgiában, de a keresztyén élet- és halálszemléletben is. És a húsvéti esemény megértése, megvallása adhat minden nemzedéknek, a miénknek is reménységet és bizakodást életünk és világunk folyására, jövőjére nézve. A megértet húsvéti esemény hitforrássá, így erőforrásunkká válhat, és húsvétról húsvétra előbbre haladhatunk az ő feltámadása erejének megismerésében és megélésében (vö. Fii 3,1 Ok). I. Az evangéliumok nagyon reálisan, minden kendőzés nélkül, "lemondva a szégyen takargatásáról" számolnak be egyrészt arról, hogy mennyire értetlenek voltak a tanítványok akkor, amikor Jézus a rá váró szenvedésekről beszélt, másrészt arról, hogy amikor elkövetkezett Jézus szenvedésének, elfogatásának, elítélésének, kínzatásának és kereszthalálának ideje, mennyire elvesztették hitüket és reménységüket, és a kétségbe1 Szénási Sándor: Ünnepeink. A református egyházi év. Kálvin Kiadó, Bp. 1997.; Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. Szent István Társulat, Bp. 1973. 50
