Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Nagy Károly Zsolt: "...Isten dicsőségére és a lélek felüdítésére..."

a tartalom nem függ önmagában a formától, de feltárulkozásának megvannak a maga lényegéből eredő szabályszerűségei. Ezek a szabályszerűségek természetesen nem a lényeg meghatározójára, tehát Istenre vonatkoznak, de belőle következően ránk, a vele liturgikus keretek közt találkozó emberekre. Gondoljunk csupán az Ószövetség áldozati törvényeire, és az áldozatok végrehajtását szabályozó parancsolatokra. A tartalom, forma nélkül itt elgondolhatatlan. A tartalomnak a formában kell inkarnálódnia. A festő gondolatait, mondanivalóját az anyagra felvitt formákkal, színekkel, alakokkal, a kompozícióval s az abból sugárzó rendszerrel fejezi ki...

Eddig Maiina János gondolatát követve a liturgiát, mint művészetet fogalmaztuk meg. Fel kell azonban tennünk a kérdést: Nem ide- gen-e a két fogalom egymástól? Megfogalmazhatjuk-e egyáltalán a liturgiát művészetként? Véleményem szerint: Igen. Sőt, csak úgy definiálhatjuk helyesen a liturgiát, ha abban az is benne van, hogy „a liturgia a magasrendű művészet egyik válfaja, a zene és a dráma rokona”. Miért? Éppen azért, mert a liturgia az, ami; Opus Dei és opus hominis egyszerre.

Természetesen ahhoz, hogy ezt a kijelentést megtehessük tisztáznunk kell, hogy mit értünk művészet alatt, illetve sokkal inkább azt, hogy mik annak a művészetnek az ismérvei, amivel a liturgia közös nevezőre hozható.

Arra a kérdésre, hogy mi a művészet, régóta próbál választ találni az ember, s majd minden kor máshogy határozta meg úgy a művészet mibenlétét, mint az „igaz művészet” ismérveit. Sőt, a kérdés leginkább az, hogy létezik-e egyáltalán „A Művészet”? E. H. Gombrich művészettörténetének bevezetőjében mondja: „A Művészet valójában nem létezik, csak művészek vannak.”1 Ez egy veszedelmes kijelentés, de alapjában véve igaz, és igazsága könnyen belátható. Az, hogy mi „művészi” és mi nem, messzemenően kultúrafüggő, idioszinkretikus dolog. Éppen ezért, ha a liturgiát, mint művészetet akarjuk meghatározni, akkor egy állandó mércéhez kell viszonyulnunk, ez pedig a Szentírás. Hosszú értekezést lehetne írni arról, hogy a Szentírás szerint milyen is a művészet - annál is inkább, mivel konkrétan'nem nagyon beszél róla -, most azonban néhány alapelv felvázolásánál többre nem futja. Ezek:

1. A Szentírás szerint a művészet cselekedet, s mint ilyen, a jó-rossz (lito VI) kategóriákba sorolható. Az a kérdés itt is, hogy mi kedves az Úr előtt?!

1 E. H. Gombrich: A művészet története. Gondolat, Bp. 1983. 8. p.

85