Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Nagy Károly Zsolt: "...Isten dicsőségére és a lélek felüdítésére..."

kultúr-, egyház- és liturgia-történeti információkon túl mi értelme van számunkra mindennek?

Maiina János írja a Bach-zenés Vízkereszti istentisztelet felvétele kapcsán: valamiről képet ad a felvétel, korábbi társaival

együtt: arról, hogy a liturgia, a vallási tartalomtól függetlenül tekintve, a magasrendü művészet egyik válfaja, a zene és a dráma rokona, fantasztikus csúcsteljesítményekre képes, magasrendű kollektív alkotás.”1 Ha ezt a gondolatot továbbvisszük, s visszagondolunk Bachnak a bevezetőmben idézett generálbasszus-definíciójára, s ezek alapján kezdünk figyelni ezekre a felvételekre, úgy vélem rá fogunk jönni arra, hogy a kettős kitétel, Isten dicsőségének és a lélek felüdítésének követelménye nem választható el egymástól. Éppen ezért ki is kell valamelyest javítani Maiina véleményét: a liturgia csak a „vallási” tartalomtól nem függetlenítve lehet igazán az a magasrendű művészet, aminek ő nevezte. Miért?

Induljunk ki abból, hogy mi a liturgia. A liturgia - többek közt így is megfogalmazhatjuk — az ember és Isten találkozásának Isten és az ember természetéből fakadó (lévén a liturgia Opus Dei és Opus Hominis), mégis alapelveit Istenből merítő rendje. Alapvetően keret, amit az Isten lénye, az O feltárulkozása és az O lényével való találkozás tölt meg tartalommal. Azonban mint rend, struktúra is. Alkalom, történés. Roppant lényeges benne a „honnan-hová” motívum; az, hogy elvezet horizontálisan a szent helyre történő belépéstől a szent helyről való kilépésig, vertikálisan a profanitásból a szent - a „Numinózus” ottoi értelmében vett Szent - megérzéséig, megtapasztalásáig. Erre „való” a liturgia. Ebben benne van az Isten szolgálata is, a liturgiának az a tartalma és értelme, ami az Otestamentumban látható, s amit Krisztus betöltött. Ezt jelenti a liturgiában az Isten dicsősége és a lélek felüdítése kitétel. Ha a liturgiát, mint művészetet Maiina megfogalmazása szerint nézzük, s függetlenítjük a vallási tartalomtól, akkor éppen tartalmának lényegétől fosztjuk meg, s nem marad belőle más, mint puszta keret, emberi cselekvések gyakorlatilag céltalan, de jól szervezett struktúrája. Bach definíciójának logikája szerint pedig ez megfeleltethető a sátáni hangzavarral... Olyan volna ez, mintha jól kiszámított mértani rendben, de gondolati tartalom nélkül festenénk egy vászonra alakokat - az egész képnek semmi értelme sem volna. Ez még nem művészet. Ez csak a lélek nélküli test.

Azonban - és számunkra ez válhat igazán fontossá - igaz ez fordítva is. A liturgia rend, keret is. Jóllehet a liturgiára vonatkoztatva

1 Maiina János: Bach Ví/.kereszti istentisztelet. = Gramofon. 4. évf. I. szám. 1999. január. 22. p.

84