Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete IV.

12 lehet, látom az oroszlánokról, hogy most mentünk át a Lánchídon. Ha azt mondom, hogy jó az ökumené, akkor majd így folytatják: hát persze hogy jó, hiszen egyesíti az egyházak erőit a szocializmus ellen. Ha pedig azt mondom, hogy nem jó, ők majd azt mondják, hogy ez a mozgalom fő vonalaiban haladó és jó szolgálatot tesz a világbéke megőrzésére. Az egyértelmű válaszra már nem maradt idő, mert rövid úton célhoz értünk a Fő utcán, ahol reflektor fényjelzésre egy nagy kapu tárult ki előttünk, és jól megvilágított portálon kiszállást vezényeltek. Az egyik kísérő jelentett katonásan, amiből ki is hallatszott egy szó: "Előállítottam." Átvettek tehát és hosszú folyosókon haladva kísértek éjszakai szállásra. A békésnek látszó menetelésből erőteljes hang váltott át a házirend szabályára: "Kezeket hátra! Forduljon a fal felé." Ezek a vezényszavak úgy megtörték a csendet, az elektromos fogyasztók halk zümmögéséből kiszűrt csendet, mintha Kafka, vagy Fellini filméjében statisztáltunk volna. Ehhez jött még a hirtelen mozdulattal rutinosan végrehajtott rántás, amiről utóbb megtudtam, hogy a felvezetett foglyok a folyosón nem találkozhatnak, nem láthatják egymást. A kísérő úgy tett eleget ennek a szabálynak, hogy ha a folyosó kanyarulatában feltűnt egy másik előzetes, káromkodott egyet és saját páciensét hirtelen a falhoz nyomta. Ebből már lehetett sejteni, hogy itt nem az ökumenéről fogunk beszélgetni.

Egy zárka ajtaja kinyílt és az egyik priccsről felmerült egy hozzám hasonló korú legény, akitől megtudtam, hogy a Belügyminisztérium 2-es osztályának, a békettőónak a vendégei vagyunk. A börtönök világában ez legalább háromcsillagos intézménynek számított.- Vertek? Nem vertek? - kérdezte, és elég ravasz képe volt. Az is feltűnt, hogy éjfélkor még nincs pizsamában. De ettől kezdve 4 és fél hónapig én sem voltam. A fogkefének sem volt pohár. Csak később tudtam meg, hogy vamzerek voltak beépítve, olyan besúgók, akiknek bizalmasan elmondta valaki a történetét, mintha sorstárs lett volna. Aztán ezt összehasonlították azzal, amit a fő kihallgatónak mondott.- Nem - mondtam -, egy újjal sem nyúltak hozzám. Csak néhány röpcéduláról van szó, amiről azt vallotta valaki, hogy tőlem kapta.- És miről szólt a cédula?- Arról, hogy emlékezzenek meg az 56-os áldozatokról. Ne menjenek moziba, színházba az egyéves évforduló napján.- Hát ez semmi, holnapután már otthon leszel.- Jó is lenne, mert otthon Mádon már kezdődik a szüret és számítanak rám, én szoktam ugyanis a szőlőt ledarálni, présbe rakni.

Alighogy elmondtam ezt, már jöttek is értem az iktatóból, ahol ujjlenyomatot is vettek, és elszedték mindazt, amit ilyenkor szokás.

64