Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 1. szám - Enghy Sándor: A megváltás kérdése a Zsoltárok könyvében

ahol a halál uralkodik.22 23 Ez szép filozófiai gondolat, de nem az izráeli emberre jellemző. Az alvilág valósága és képe keveredik egy ilyen mondatban, amikor Barth ugyanitt a következőket írja: a sír, óceán, puszta a halottak birodalmához tartozik, anélkül, hogy azonos lenne vele, s aki ezek közül a terek közül egyikbe belép, a halál hatalmi területére kerül, s nem kevésbé várja ott az embert a halottak sorsa, mint az alvilágban. Barth álláspontja világos: a halottak birodalmának térbeli volta más terek igénybe vétele által jelenik meg, mely eszközöknek ez a tér adja meg halálos jellegét. Valójában az a helyzet, hogy a panasz és hálaénekek a halottak birodalmának említésével az élet akut fenyegetettségének képét rajzolják meg. Wächter Barth megfogalmazásához kapcsolódva mondja: ennek a birodalomnak a képe az élet fenyegetettsége ábrázolásának eszközeként jelenik meg. 2l Barth álláspontjától vissza kell kanyarodnunk Gunkelhez, aki azt mondja, hogy az alvilág említése a legnagyobb halálos veszély és Istentől való legkeserűbb elhagyatottság különösen fantasztikus kifejezése.24 * Wächter erősen hangsúlyozza az alvilág képjellegét és beismeri, hogy ez nem új dolog, hiszen Baumgartner is beszél az alvilág képszerű voltáról, melynek jellemzője, hogy túlzó.22 Eichrodt ebben az összefüggésben poétikus dikcióról beszél. 26Ide kívánkozik von Rád megjegyzése (Theologie des Alten Testaments I.München 1978. 400.o.): „Die Scheol hat aber auch etwas Offensives; sie drängt sich allenthalben in den Bereich der Lebenden ein.“ Von Rad idézi Johnsont, aki szerinte Chr. Barth-tól függetlenül jutott a következtetésre: „Death in the strict sense of the term is for the Israelite the weakest form of life, so any weakness in life is a form of death.” Ezért írhat ilyet Pröhle Károly is hasonló felfogásban: (Keresztyén Igazság 1936.év 79.old.) "életünk folyása nemcsak akkor irányozódik be a halál felé, amikor az élet delelőjén túl az öregedés jelei mutatkoznak, hanem magával az élettel együtt megindul az a titkos életbomlasztó folyamat is, melynek egyenes vonalban következetes befejezése a halál."

Az antik világ embere számár a kép és a valóság nem állnak egymással olyan éles ellentétben. A kettő nem ugyanaz, de egymással összefügg. A kép veszélye, hogy megjeleníti a valóságot. Ezért kerüli messzemenően a panasz a szót, mely az alvilágot leplezetlenül mutatja be (kivétel: Zsolt 88,4; Ézs 38,10; és a Zsolt 6,6 utalása), míg a hála, mely szerint már a zsoltáros túl van a halál fenyegetésén, vonakodás nélkül nevén nevezi a Vircti -t.

22 Chr. Barth, i.m. 88. p.

23 Wächter, i.m. 40. p.

24 Gunkel-Begrich: Einleitung in die Psalmen Göttingen, 187. p.

23 Wächter idézi Baumgartner: Die Klagegedichte des Jeremia Giessen, 1917. 14. p.

26 Eichrodt, i.m. 2-3. 146. p.

15