Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Börzsönyi József: A föderál-teológia jelentkezése a holland teológiában
dik csodájának is nevezi Coccejus. Téves volna azonban ennek alapján a bűneset előtti embernél két korszakot megkülönböztetni, egy természeti állapotot és egy szövetségi kort. Coccejus megkülönbözteti ugyan ezt a két állapotot, de semmiképpen nem választja el, nem osztja külön korszakokra. Az ember szövetségi viszonyra teremtetett. Ennek a viszonynak közelebbi jellemzői etikaiak. A cselekedeten van a hangsúly. Az ember cselekedeteinek ereje és háttere Isten jósága (bonitas Dei), és nem kegyelme. Ez a viszony tehát nem Isten kegyelmére épül, ebben a viszonyban nincs szükség közbenjáróra. Tehát itt még nincs szó Krisztus közbenjárói szolgálatáról. A cselekedeti szövetség pneumatológiai vonatkozása alatt azt kell érteni, hogy a Lélek, aki már a teremtés kezdetén a vizek fölött lebegett, ebben a szövetségben tevőlegesen munkálkodik. A Szentlélek teszi az embert képessé, hogy Isten partnere, szövetségestársa legyen. Létrejöttében ez a szövetség egyoldalú. Isten kezdeményezésére lesz ez a szövetség. A kapcsolat keletkezésében az ember passzív, de a kapcsolat fennmaradásában már aktív, itt már kétoldalúvá (8l7tA,£tjpov) válik a szövetség. Ki más tenné a válaszra az embert alkalmassá, mint a Szentlélek? A Szentlélek tehát nemcsak a bűneset után, hanem az előtt is közvetített Isten és ember között. Az ember teremtményi voltát Isten jósága és a Szentlélek munkája határozza meg. Nem statikus állapotnak fogja fel Coccejus a cselekedeti szövetség állapotát, hanem mozgásban lévőnek. Benne van a kibontakozás, a történés lehetősége. Az eschatológikus jelleg abban áll a bűneset előtti állapotban, a cselekedeti szövetség viszonyai között, hogy az Istennel való közösség és barátság adott, de ez még nem a teljesség. Coccejus vitába száll azokkal, akik azt állítják, hogy az első ember az Éden kertjében örökké élne. Az Éden kertjében még nem a tökéletes élet volt. Isten még ennél valami többet és jobbat szánt az embernek. A legfőbb jó még nem volt ott az ember birtokában, csupán annak a lehetősége. Tehát a cselekedeti szövetség egy fejlődés, egy történés kiindulópontja. Bizonyos értelemben szoteriológiai jelleget is kimutat Coccejus a cselekedeti szövetségben, nem Isten kegyelme tetteként (gratia Dei), hanem Isten jósága (bonitas Dei) munkájaként. Ebben a keretben van a helye a törvénynek, a lelkiismeretnek, a szabad akaratnak. Ennek az üdvözítő akaratnak nem krisztológiai meghatározottsága van. így részben lehet azt mondani, hogy a kegyelmi szövetség és a cselekedeti szövetség nem céljában, hanem eszközeiben különbözik egymástól. Másrészt azt is meg kell állapítanunk, hogy a kegyelmi szövetség Coccejusnál nem csupán a cselekedeti szövetség valami új formája. Tévesen értenénk őt, ha arra gondolnánk, hogy a kegyelmi szövetség36
