Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 1. szám - Enghy Sándor: A megváltás kérdése a Zsoltárok könyvében

tón, az üdvösség jegyében éli az életét. Kánaán az élet földje, de nem természetéből fakadóan. Lehet az országban maradás halálos is, amikor a pusztába vonulás a szabadulás egyetlen útja, amikor Jahve megítéli Izraelt (Hós 2,16kk; Ez 20,35). Eszkatalógiai távlatokban viszont az országban maradás az áldás, szabadítás, élet foglalata (Hós 2,20; Ézs 32,18; Mik 5,3).

A templomban való tartózkodás és az országban lakás mellett van egy harmadik lehetősége is arra, hogy valaki Jahve előtt, vagy közelében legyen és így vegyen részt az életben. Ha valaki Jahve előtt van, az nem jelent mindig konkrét, speciális helyen való tartózkodást. Ilyenkor az élet világa nem határozható meg térbeli-földrajzi fogalomként. Ha az élet világa mégis az élet térbeli karakterét domborítja ki, akkor ezt a világot a szokásos teret jelölő fogalmaktól eltérően, mint valami szférát kell felfognunk. Természetesen nem terelhetjük a fogalmat valamilyen elvonatkoztatott lelki síkra. Jahve térbelileg meghatározható megjelenése olyan esetben is jelenlétének és emberi közelségének feltétele marad, amikor nem a szent helyen való keresése a lényeg, hanem az hogy népe megtérjen és igazságban imádja Őt (Am5,4-7). Ha igaza van is Noetschernek, hogy a zsoltárok egyfajta átmenetet képeznek az Istennel való közösség térbelikultikus és misztikus értelmezése között, az Istennel való találkozás templom és ország által térbelileg meghatározható volta akkor is feltétele és eszkatalógiai célja lesz mindig ennek a misztikus életnek.18

Ha az élet, lényegét tekintve erő, nyilvánvaló, hogy a gyengeség, az erő elvesztése a halál közelségét hirdeti. Izsáknak öreg korában már erőre van szüksége ahhoz, hogy meg tudja áldani fiait, ezért eszik (Gén 27,25). A halál tulajdonképpen átmenet a gyengeség, erőtlenség állapotába (18), ezért Cidvözlik a királyt így a holtak birodalmában: „Te is gyenge lettél, mint mi...” (Ézs 14,10). A halottak gyengeségére utal aDWi kifejezés, de még szembetűnőbben beszél a halál lényegéről az a tény, hogy a gyengeség és betegség közös kifejezése a nbn. A halál az életerő elvesztése, az egész ember elgyengülése, redukciója. Mindaz, ami az emberben életerő révén életjelenséget mutat, a halállal leépül. Hamar István a PEIL 1905. 341. oldalán ebben az összefüggésben említi, hogy „az ótestamentumi általános felfogás szerint a halál nem a létezés teljes megszűnése..., miután az éltető nn kimegy az emberből..., maga a tÖS3 és az ember, annyiban amennyiben a személyiség a 2)3] -ben van, tovább is fennmarad... Mivel azonban az életenergiát a nn képezi, s ez többé nincs kapcsolatban a ÖD3 - sei, s ennek létezése csak egy hiányos árnyékszerü valami, amiért is a Seolban élőnek neve a D'tSín - erőtlenek, bágyadtak, gyengék.”

Ha az élet abban áll, hogy az ember rendelkezik kibontakozáshoz, kiteljesedéshez idővel, akkor nyilvánvaló, hogy ennek vet véget a halál. A kiteljesedés, kibontakozás egyik megfogalmazása az, hogy az ember, mint

lí! Noetscher müvét idézi Chr. Barth: Das Angesicht Gottes schauen. 1924. 147. p.

12