Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 1. szám - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete (III.)
Ha a lelki életről beszéltünk, hamar kiderült, hogy két malomban őrölünk. Apa a hagyományos vallásosság híve volt és meggyőzően állította, hogy erkölcsi emelkedettség nélkül lezüllik a nép és kiszolgáltatottá válik. A legszebb hivatás ezért a lelkipásztoré, aki azért van, hogy életével és beszédével az embereket a jóra igazítsa. A Malakiás 2:7-ben a régi fordítás szerint még úgy olvassuk: "Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő." /2:7/ Az újabb fordítás már számol azzal, hogy a teológiát megfosztják a tudomány rangjától, ügyesen kitérnek a fordítók és úgy írják, hogy "a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét és tanítást várnak szájából." Visszatekintve, akkor még csak annyit láttunk, hogy harcos atheizmus ellenszelében kell majd vitorlázni. Az ébredés utáni lelkesültséget jeges fuvalmak kezdték lehűteni. Először keveselltem az ősök hitét, mert nem volt benne különleges élmény és kitárulkozás. Csak vasárnapi templomozás, aminek végén gyakran hallottam a minősítést is: "remek beszéd volt", vagy ma igazán "remekelt" a "papocskánk". Nekem mindenesetre kötelező volt vasárnaponként délután is templomba menni és a megtérés után már természetes is volt, hogy ott a helyem. De változott a kép, mert az államosítás után felerősödött a szocialista új ember kovácsolása. Az a gyanú lopakodott belénk, hogy talán a rossz oldalon állunk a hagyományainkkal. Egyre többet hallottunk a reakciósokról, a klerikális reakcióról is, ami először az ellenfél, később az ellenség jellemzőivel lett felruházva. Arra rezzentünk fel, hogy visszafogták az ébredő iíjúságot és újabb döntésre késztették azokat is, akik már döntöttek korábban Krisztus mellett. Apának mindkét döntéskényszer teljesen idegen volt. Nem volt hajlandó se jobbra, se balra dönteni. Vitáinkban érdekes előzmény volt családi kapcsolatunk Szikszai Béni bácsival, az országosan ismert Bethánia vezetővel, aki Laci bátyánknak sógora volt. Szikszai Lidia, Horváth Lászlóné szeretett rokonunk ma is, akiről tudjuk, hogy értünk is imádkozik. Valamikor a 30- as évek végén, amikor még Pesten laktunk, egy napon Béni bácsi fogta a kezemet, mert rábíztak, hogy vigyen el valahová. Ezt csak másoktól tudom, de arra már jól emlékszem, hogy voltak visszafogott testvéri viták apa és Laci bácsi között. Önemésztő magyar viták voltak ezek, egy pedagógus és egy nyugdíjas ellenálló vitái, amikben a szokásos felhergelődés után az a vád is elhangzott, hogy "ti is széthordjátok az egyházat." "Ti is a kommunisták malmára hajtjátok a vizet." Szegény pedagógusokat akkoriban tiltották ki a templomból. Úgy éreztem, hogy méltatlan volt a vád és ez ellen az igazán lelki ember nem is tudott jól védekezni. Az indulatos lobogás lángnyelvei engem is elértek olykor és akkor Kosztolányi versét idéztem: "Apa és fia, egy igen, s egy nem" és "miért nem érti gyümölcs a fát"? Ilyen előzmények után nem tartottam szerencsésnek, pontosabbal 147
