Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 1. szám - Prof. J. Wajne Baker: Egyház, állam és rajongás
Mit kellene tenni az olyan rajongókkal, mint például az anabaptisták? A magisztrátus megbüntetheti őket, talán még ki is végezheti? Vagy az egyház fegyelmezze őket? A kappeli csatát követő öt esztendőben ezek a kérdések váltak a svájci reformált egyházak vezetőinek vitáiban a fő tétellé. A kérdés felvetésén volt igazán a hangsúly, a végső elemzésnek azonban politikai eredménye lett, mert mindenki világosan tudatában volt az elöljáróság hatalmának, amely úgy tekintette a rajongást, mint a hatósággal való szembehelyezkedést. Természetes volt tehát, hogy Buliinger és a vele egyetértők a rajongás problémáját a legitim hatóság szerepének kérdéseként fogták fel. Ez a tanulmány a források nézőpontjából közelíti meg a kérdést, kisérlet ez a konfliktus megértésére annak összefüggésein belül, és így sajátos viszonyulásban foglalkozik a tárggyal. Buliinger kiadott egy könyvet az anabaptisták ellen 1531 elején. Sokan tekintették őt a kérdés szakértőjének: miként kell bánni az anabaptistákkal - így más reformált egyházak vezetői is konzultáltak vele a témáról az 1530-as évek elején. 1532 és 1533-ban Buliinger levelezett az anabaptistákról Berchtold Hallerrel, s ez rendkívül tanulságos. 1532 júliusában a berni kormány vitát rendezett az anabaptistákkal Zöfingen városban Aargauban, mely Bern által irányított szabad tartomány volt. A vita főként az egyház meghatározásáról, a kiközösítésről és a magisztrátusi hivatalról folyt. Megegyezés nem született, mindkét fél magának igényelte a győzelmet. Buliinger a disputa lefolyását közzétette, amit Froschauer adott ki Zürichben még abban az évben. Haller június elején értesítetté Buliingert a közelgő disputáról. Magyarázkodott, hogy az olyan „ külföldi teológusok, mint arnilyep Buliinger is, nem kaptak meghívást. Mindazonáltal reméli, hogy Buliinger tud segíteni az ügyben: úgy hallotta, hogy az anabaptisták nem fogadják el az Ószövetség tekintélyét, „ és hogy ők az Újszövetséget fogják ránk erőltetni, minthogy csak annak kell engedelmeskedni . így tehát kérte Buliinger tanácsát ebben a dologban. Buliinger válasza tökéletes összhangban volt a szövetségről vallott felfogásával. Tanácsolta Hallernak, hogy kezdje érvelését az Ószövetség tekintélyének megalapozásával. Megteheti ezt annak bemutatásával, hogy Pál csak a ceremoniális törvények megszűnésére utal és nem az erkölcsi törvényre. Világos, hogy Pál nem az erkölcsi törvények érvényének megszűnéséről szólt, mert az magában foglalja a teljes írást, az Ó- és Újszövetséget egyaránt, és ez volt Isten örök akaratai az'emberiség számára. Az ÓT tekintélyének megalapozása után, Hallernek a hermeneutikai alapelvhez kell fordulnia: „Az Írás nem értelmezhető ögyíiáz, áfíam és rajongás 79
