Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 2. szám - Horváth Barna: Pályánk emlékezete II.
kis viták zajlottak le a végső győzelemről. Visszatérő motívumai voltak a vitáknak és az ideges szókimondás gyakran már a becsületsértés határához ért. Apa azt mondta, hogy ha az oroszok győznek, bevezetik majd itt is a kolhozrendszert. Minden közös lesz és nem lesz úriszabóság, csak egy csajka lesz a tulajdonod. A pestiek Moszkvának drukkoltak és ez annyira fel tudta bosz- szantani apámat, hogy ki is mondta: „akkor ti kommunisták vagytok”. Csendesebb napokon Délről várták az angolokat és a BBC ismert gongütései azóta is arra emlékeztetnek, hogy nem jöttek és ezzel milyen személyes érdekűvé tették nekünk a sorsszimfóniát. A rádiót tehát vittük befelé, többet is, mint kellett, mert a tokaji menekültek készülékei is bevonultak. Amikor meg nagyanyámhoz mentem, látom, hogy sárga lett a havas út. Folyt az utcán a mádi bor és így legalább a hordók megmaradtak. Egyik este erőteljes dörömbölés riasztott fel bennünket. Azért is volt ez félelmetes, mert lánccal is zárt kapun belülről jött a türelmetlen orosz katonahang. Apa kiment a sötétbe, hogy kaput nyisson a kifelé, hordó borral igyekvő harcosoknak. A kert felől jöttek zsákmányukkal és árkon-bokron átkelve, azt a látszatot keltették, mintha a mi pincénkből szerezték volna. A mi pincénkben viszont egy kumma bor sem volt, mert légoltalmi pincének lett kijelölve. Csak arra gondolhattunk, hogy megtalálták azt, ami a kőrakásban volt elrejtve. Utóbb megnyugodtunk, mert nem a miénket vitték. Több kerten átgázolva gurították a hordót és talán az Elbáig is eljutottak volna, ha láncos kapunk útjukat nem állja. Miután a kapu kinyílt, talán még köszöntek is, mi meg örültünk, hogy a legfontosabb dolgok nyelvtudás nélkül is elintéződnek. Azon az őszön mindenből igen bő termés volt. Nagy fej káposztákat, sütőtököt és egyéb termelvényeket láttunk. Aprójószágot, egy időben nyulat és galambot is tartottunk. Csak a kenyérről gondolták, hogy a háború miatt elfogyhat majd. Ezért kitalálták, hogy kétszersültet kell gyártani házilag, a gyümölcsöket meg aszalni lehet. Szüleim nagy családból jőve, az első világháború ínséges idejét ismerve, mindent megtettek azért, hogy ne éhezzen az egyetlen gyermek. Nem is került sor erre. Úgy fordult meg házunk táján háromféle náció katonája, hogy semmi kárt nem tettek bennünk. Itt adok hálát Istennek azért, hogy a nagy korszakváltáson úgy mentünk át, mintha a tűz nem érhetne minket. Nem mondhatnám Petőfivel, hogy" mi boldogok valánk, mert jók valánk.” Ez így valami rikító öndicséret lenne. Jobb úgy látni és vallani, hogy a kegyelem, mint sok más esetben is, az Úr kegyelme megőrzött minket. KÉTLAKI EMBERÜNK Eddig úgy látszott, mintha falusi ember szólna, aki otthonosan szekerez a Hegyalján. Járt ugyan többfelé a világban, de igazában ott van otthon, ahol gyökerei családilag is mélyre eresztődtek. Az urbánus és plebejus szembeállítás mesterkélt vitájához érdemes egy kicsit hozzá szólni. Két kép kerül itt egymás mellé, olyan képek, amiket magunkban hordunk és nem fotográfus készített. Az egyiken édesanyám görcsösen fogja kezemet és rohanvást kelünk Oároópalani ^jr űzetek 111
