Sárospataki Füzetek 2. (1998)

1998 / 2. szám - Dr. Sawyer Frank: Karácsonyi Csillag (Ford.: Füsti-Molnár Szilveszter)

Ez a születés nehéz és keserű szenvedés volt miértünk

Mint a Halál, a mi halálunk

Visszatértünk otthonainkba, ezekbe a Királyságokba

Ám nincs itt többé megnyugvásunk, ebben a régi világban,

ahol idegenek csüngenek isteneiken

Örülnöm kellene egy másik halálnak

Eliot kihangsúlyozza, mekkora sokkot okozott a testetöltés más vallások számára, elvetve minden más istent, mint idegeneket. A Bölcsek felismerték, hogy ősi kultúrájuk és hitük elidegenedik. Krisztusba vetett hitünk a visszájára fordítja egész történelemről, kultúráról, világról alkotott képünket. Ez volt Pasternak elsődleges szempontja, amikor Krisztust úgy jelöli meg, mint a történelem gyökerét, a szabadság alapját, mint új korszakot. Pasternak azonban máshogy fejezi be költeményét, mégpedig úgy, hogy a Bölcsek jelen vannak a jászolnál.

Csak áll a homályban mind, ki bement még,

Susognak, a szót kínnal keresik A jászol elől most balra terelnék a királyt, hogy állna félre kicsit, megfordul a bölcs: a küszöbről a vendég, a karácsonyi csillag a szűzre tekint.

Eliot költeménye sajátosan református-protestáns szempontú, amikor a keresztyén hit kulturális megújulásáról beszél. Pasternak ezzel szemben sokkal inkább Keleti Ortodox, amikor az isteni jelenlét misztériumát hármas egységben - csillag, Szűz, Gyermek - festi meg. Pasternak emlékeztet bennünket arra, hogy mindnyájunknak ki kell jönni a világosságra a bűn és halál árnyékából. Rembrandt úgy festette meg a karácsonyi eseményt, hogy a fény nem kívülről, hanem a jászolban fekvő szent gyermek orcájáról sugárzik. Ferenci Károly gyönyörűen érzékelteti festményén (a Bölcsek átkelése a sötét erdőn) azt a dilemmát, hogy az erdőn átkelők a sötétségből a világosság felé mennek, avagy visszatérőben vannak (ahogy azt Eliot mondja) a régi világ homályába.

A regényben számos különös utalást találhatunk Krisztus inkamációjára. Az egyik ilyen téma ott jön elő, amikor Mária Magdaléna esetéről beszélgetnek: hogyan nyert nagy kegyelmet bűneire, miután megmosta Jézus lábait hajával. "Micsoda meghittség, micsoda egyenlőség Isten és az élet, Isten és az egyén, Isten és az asszony között."14

Pasternak verssorozatának utolsó költeményében és a regény záró soraiban eléri a vallási és ideológiai lehetőségek tisztaságának tetőpontját. Krisztus imádkozik a Gecsemáné kertjében. Az imádság és a regény is ezekkel a szavakkal fejeződik be:

14 'Zsivago Doktor1463.

64