Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 1. szám - Horváth Barna: Pályánk emlékezete
Barátságokról is lehetne, s kellene szólni, hiszen a zsenge ifjúság nagy tavaszi zsongásában igen sok barátja van az embernek. Vannak regisztrált barátai és potenciális barátok/barátnők, akiknek túláradó lelkesültségében igen jóleső érzés alkalmilag is megmerítkezni. A mi korunk ifjúsága még tudott eszmékért lelkesedni és nem törekedtünk arra, hogy az élet legbensőbb titkáról hirtelenséggel rántsuk le a leplet. A gyorsan múló diákszerelem „ levelező tagozatán is nagyon jól éreztük magunkat, és ha kereső tekintetünket elfogta egy mosolygós szempár, azt már az ihlető Múzsa közeledtének véltük. Az Iskolakert sétányain és ligetes ösvényein járva, könyvvel a kézben, vagy anélkül, kerestük az önkifejezés módjait, a valamivé létei izgalmas kalandját. így emlékszem egyik rokoniélek barátomra Tatay Zoltánra, akivel kis suty- tyó korunktól összekötött Szerencs és Mád közelsége, s az is, hogy édesapja állatorvos lévén, olykor hízóinkat kúrálta. Az apák poharaz- gató barátságát folytatni véltük, amikor az Iskolakertben irodalomról, dramaturgiáról beszélgettünk. Nem sejthettük, hogy néhány év múltán, 56 őszén, mindketten Budapesten leszünk, s ő, mint elsősegély- nyújtó, sebesült-mentő, a Mária utcában áldozatul esik. Zotyika. meghalt, s ő is egyetlen gyermeke volt az édesanyjának. Híre jött, hogy az anya szenes lapáttal verte a fejét és az idegosztályra kellett beszállítani. Férje, aki a legerősebb diákokkal is szívesen bírókra kelt, még amikor fiát meglátogatta az internátusbán, hirtelen halált halt a taktaharkányi állomáson. Utcát neveztek el róla Szerencsen, mert legendás hírű állatorvos volt, aki a szegények jószágát ingyen kezelte, gyakran még ő adott pénzt az orvosság kiváltására. Zoltán barátom halálhíre nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 57-ben magam is veszélyes és sorsdöntő kalandba keveredtem. De erről majd később, az időrend szerint. Egyelőre még Patakon vagyunk, ahol másik diákköri barátom Lázár István volt, akivel közösen írtunk drámát a Rákóczi szabadság- harc pataki előzményeii-ől Kurucvilág címmel. Ezt be is mutattuk az iskola dísztermében és a megyei lap is megemlékezett róla. Ügy folyt a dara b-írás, hogy bekészítettünk egy veder vizet gyomorégés esetére. Pista ült a gépnél és felváltva mondtuk a dialógusokat. O geológusnak készült, de gerincbántalmak miatt kimaradt az egyetemről és utóbb a Valóság munkatársa lett. A diákkor szép emléke marad a színjátszás, amikor bemutattuk Szolovjev Naszreddin Hodzsa c. darabját. Az osztályból kitelt a mesés Kelet minden figurája: Dzsafár az uzsorás, s egy egész hárem, sőt az öszvér is két egymásra hajló és lepedővel letakart fiúval. A díszlet megtervezője és festője Urbán György volt, osztályfőnökünk fia, padtársam az iskolában, ma már jó nevű festő. Élveztük a színpadi komédiát, amihez a Faluszínház akkori igazgatója is adott ötleteket. Elvittük a darabot Mádra is, a községbe, amit Pest után szülőJforuát/i 'TLarna 114
