Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1939

12 sárga len (Linum flavum), a laposlevelű iringó (Eryngium plánum), a macskahere (Phlomis tuberosa), a lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum), és a bárányüröin (Artemisici pontica). Pontusi-mediterrán (Délorosz sztyep és keletmediterránban egyaránt honos) származású a prémes gyöngyperje (Melica ciliata), a barázdált csenkesz (Festuca sulcata), a keskenylevelű sárma (Ornűhogalum tenuifolium), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a selymes boglárka (Ranunculus űlyricus), a parlagi rózsa (Rosa gallica), a mezei iringó (Eryngium campestre), a szarvas kocsord (Peucedanum cervaria), a szürke müge (Asperula glaucá] a fehér üröm (Arlemisia absinthium), és a tarka koronafürt (Coronüla varia), ez utóbbi már Középeurópában is gyakori. Mediterrán és középeurópai tájak virága a gumós kőtörőfű (Saxifraga bulbifera), a fehér gyíkfű (Prunella laciniata), a saláta galambbegy (Valérianella olitoriá) és a gyapjas penészvirág (Filago arvensis). A sárga fülfű (Sempervivum hirtum) illyr (=nyugat-Balkán)- kárpáti, a szürke gurgulya (Seseli osseum) pannoniai-illyr, a kosborképű veronika (Veronica orchidea) balkán-pannoniai, a déli kökörcsin {Pulsatilla australis) keletbalkáni, és a cseplesz lucerna (Medicago prostrata) mediterrán növények. Az atlanti Európa óceáni éghajlata alól csak az ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum) egymaga jött ide, a betyárkoró [Erygeron canadense) hazáját tengeren túl Észak-Amerikában kell keresni, onnan hurcolták ide. Végeredményben a Mandulás európai alapszövetű növénytakarójába két európai főtáj-típus a dél-orosz sztyep, és a Földközitenger-vidék (közelebbről a Balkán) hímezte bele virágdíszeit. Ezek a jellemző növényfajok figyelmeztetnek arra, hogy a mediterrán és kontinentális Európa éghajlati hatásai érvényesülnek tájunkban. Ezeket a hatásokat a délre néző lejtők összegyűjtik és megerősítik. Ezeknek a kliraahatásoknak eredőjét legtökéletesebben a növénytakaró összetétele, a balkáni sibljakra emlékeztető külső megjelenési formája és életritmusa fejezi ki. Az erős napsütésnek, szélnek kitett vékony talajrétegű termőhelyen a felmelegedés és a párolgás ellen kell küzdeni a növényzetnek: ezért jellemzők a száraz cserjések, a sok törpecserje, illatos ajakos, keskeny-, merev-, és szőrös levelű fajok, a sok pozsgás és egyéves növény. Ezzel áll összefüggésben a növénytakaró nyári pihenése. Ezek az éghajlati hatások tükröződnek a nagyszerű szőlőtáblákon, és gyümölcsösökön, erről beszél a gyümölcsök gazdag vitamin-tartalma, a szőlő édessége és a bor zamata. Ebből viszont sejtenünk kell azt, hogy az ember sok mindent megérzett a táj erőiből. Csodálkoznunk kell ezen az ösztönszerű megérzésen! Érdemes megtudni azt is, hogy a Mandulás gazdag sztyep növényzete csak déli lejtőkön díszlik, az alföldi növényfajok csak eddig jönnek fel ilyen nagy tömegben. Az északi lejtők és hűvös völgyek árnyas, bükkös, gyertyános erdeiben már nem találkozunk velük, itt már a kárpáti tájak előhírnökei fogadnak.