Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1939

11 niitt nyomunkban vannak a már említett jellemző pozsgás íajok: a borsos-, és olasz varjúháj valamint a sárga fülfű (Sempervivum hirtum), a szikla-repedésekben tanyát ver az északi fodorka (Asplenium septentrionale) a csenkesz, itt találkozunk a Mandulás legnevezetesebb növényével a cserjésedő lúdhúrral (Minuariia frutescens). A sziklákat néha fehérbe öltözteti ennek a kis szekfűfélének sok-sok apró virága. Ritka cserjéje e szikláknak a bajnóca {Spirea média). Ezeken kívül a már ismert egyévesek, valamint a prémes gyöngyperje, a gumós perje, a bunkós hagyma, a homoki pimpó, a cseplesz lucerna, a szürke gurgolya, a hasznos tisztesíű, a kakukfüvek, a sarlós gamandor és a szürke müge díszlenek a sziklákon. Tartsunk seregszemlét a Mandulás fás vegetációja felett, amit főleg cserjék képviselnek. Ilyenek a már említett bajnóca, galagonya, kökény cseplesz meggy, kecskerágó, fagyai és vadrózsákon kívül a varjútövis (Rhamnus cathartica), gyertyán (Carpinus betulus), mezei szil (Ulmus campestris), és a vackor (Pirus piraster). E három utóbbi itt fává nem nőtt, csak nyomorult cserjeként tengődik mintegy jelezve az erdő kialakulásának már nem kedvező életkörülményeket. Ezt elsősorban az egykori erdők letarolása után megindult talajpusztulással, talaj kiszáradással és a növényzetet ma is érő kultúrhatásokkal (legeltetés, kitaposás) lehet magyarázni. Ez az emberkéz teremtette száraz cserjés a Hegyalja napsütötte száraz napos lejtőin — de különösen a felhagyott szőlőkultúrák helyén, valamint az előhegyek sziklás tetőin — mindenütt általános, jellegzetes tájképi elemet jelent és sok tekintetben emlékeztet a mediterrán hegyvidékeken, különösen a Balkánon otthonos „siblják"-ra. Ha már megbarátkoztunk a Mandulás bájos virágaival, hagyjuk abba a csodálkozást és beszélgessünk velük egy kicsit komolyabban. így mindenek előtt a kornak nagyon okos és helyes divatja szerint érdeklődjünk származásuk felől. Meglepő titkot fedezhetünk fel: a növények társadalma éppen úgy nem egységes, mint ahogyan nem az egy nemzettest sem. És ahogyan a nemzettest lényegének döntő tényezője a rasszok százalék-számokban kifejezhető összetétele (rasszképlet), úgy a növények társadalmában is a fajok származása, szülőhazája fontos szerepet játszik. így pl. a Manduláson élő növények majdnem háromnegyede (kb. 70 °/o) európai, középeurópai származású. A fennmaradó 30 százalék szülőhazák szerint a következőképpen oszlik meg : a cserjésedő lúdhúr (Minuartia frutescens) a kárpáti és pannóniai flóratartományok közös bennszülötte, a tűzpiros kis szekfűben (Dianthus carthusianorum-D. Pontederae) is sok pannóniai vér van. A pontusi flóraterületet, tehát a hideg telű és forró nyarú délorosz sztyeppet vallja hazájának a hosszúlevelű-, és csínos árvalányhaj (Stipa stenophylla, St. pulcherrima), a bajnóca (Spirea média), a homoki pimpó (Potentilla arenaria), a cseplesz meggy CPrunus fruticosa), a selymes zanót (Cytisus ratisbonensis), a