Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1929

7 innen nyerték, az intézet közvetve növendékei útján elhatározó befolyást gyakorolt népiskoláink közszellemére s általában a népnevelésre. Noha ezt a befolyást megnyugtatónak és kielégítőnek mondhattuk, noha kiváló tanítóink száma egyre szaporodott s évről-évre több és több lett a kitűnő iskolánk, egyházkerületünk mégis mindig érezte a tanítóképzőintézet hiányát. Ami egészen természetes is, az állami képző nem adta meg, mert nem is adhatta meg tanítóink egyházias szellemét. E szellem ápolására magunk is vagy keveset tettünk vagy tehettünk is. Hitoktatóink a folytonosan változó s. lelkészek voltak hosszú időn át, akik épen mert rendszerint kezdők voltak és mindig változtak, sem magára a tanítóképző-intézetre, sem a növendékek szellemére nem gyakorolhattak kellő befolyást. Pedig az időszakilag e téren tett gyökeres megoldás megmutatta az eredményt. A boldogemlékű Harsányi István jótékonyan nevelő szelleme egykori tanítványairól ma is árasztja az evangélium illatát. Most tehát, amikor ünnepélyesen megállapíthatjuk, hogy a sárospataki tanítóképző-intézetnek a Tiszáninneni Református Egyházkerület kezelésébe való átvetele megtörtént és fennhatósága alatt indult meg jóformán és folyik már a jelen iskolai év, épen e tapasztalatra is támaszkodva, de az egyházkerület céljához és törekvéseikhez is igazodva, a nevelés vezető irányelvévé kívánjuk tenni az örök isteni kijelentést és annak szembetűnő bélyegévé a krisztusi evangélium egyéneket formáló, világot átható szellemét. Sem a tanítóképzés külső eszközeiben, sem a pedagógia kipróbált módszereiben nem lesz itt változás, ennélfogva sem a célban, sem a módben nem lehet itt zökkenés vagy fennakadás, ami azt jelenti, hogy a fenntartó személyében történt változás nem zavarhatja meg az intézet nem protestáns vallású növendékeinek az intézethez való eddigi viszonyát. Hitoktatóik vezetése alatt nemcsak kiélhetik hitéletüket, hanem a felekezetiségen felülálló evangéliomi szellemben, amely emelő szárnya lesz nevelésüknek a nemzetnevelő nagy ideálok számára, kapni fognak egy olyan világnézeti többletet, amely amíg nem fogja érinteni hitbeli meggyőződésüket, addig jövendő hivatásuk számára szín, élet és lélek lesz, ami majd nevelői eljárásuk során tanítványaikban is nemcsak szem előtt kívánja tartani, hanem kidomborítani is kivánja a lelkiséget. A történelmi materializmus csődje, mely a gazdasági világválságban épen most tombolja ki magát és növeli a kuszált társadalmi élet boldogtalanságát és zavarát, int és figyelmeztet, hogy az emberben nem láthatjuk csak a matériát, a muló anyagot, hanem úgy kell kezelni azt, amint