Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1929

8 Isten megalkotta, figyelemmel földfelettiségére, mert a puszta anyagban elvész isteni finomultságra hivatott élete. Kell tehát, hogy úgy tanítóképző-intézetünket, mint egész népnevelésünket áthassa e magasabbrendűség ellenállhatatlan érzete, hogy az ezt a porbasújtott nemzetet rendeltetésszerű nagy céljai felé a nemzeti szerencsétlenség és világválságok e szörnyű idején is biztosan vezesse. Ezzel a gondolattal vonul be a Tiszáninneni Református Egyházkerület a tanítóképző-intézetbe. Azt akarja, hogy a világ felett őrködő örök isteni szellemnek legyen itt nyitott őrszeme, hogy az emberben az isteni részt kiemelve, a népnevelés eszményített munkájából a maga osztályrészét áldozatok árán is kivegye. Isten áldása szálljon erre a munkára, áldása tanítóképző-intézetünkre, áldása a tanári karra és ifjúságra, bennük és általuk a magyar népre, a magyar hazára! Üdvözölte az intézetet az átvételkor a főiskolai tanári kar nevében Dr. Mátyás Ernő közigazgató: Mélyen tisztelt Tanári Kar! Nemes Ifjúság! Főiskolánk tanári kara és ifjúsága nevében őszinte örvendezéssel és meleg szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy intézetük egyházkerületünk kezelésébe, főiskolánk kötelékébe jött át. Mi eddig is mindig testvérintézetnek tekintettük a tanítóképző-intézetet. Hiszen közösek voltak céljaink, eszményeink, közösek voltak eszközeink, a tudásnak és hitnek fegyverei, közös anyaszentegyházunk, amelynek szolgálatára részben itt is, ott is lelkeket formálunk. Mindig fájt, hogy ez a mi viszonyunk nem lehetett bensőségesebb, munkánk összhangzatosabb, egy talajon álló. Örvendezéssel köszöntöm a tanítóképző-intézet tanári karát és ifjúságát most, hogy immár semmi közbevettetés sem áll fenn közöttünk, hogy a testvéri indulatokban eggyé lehetünk. Mert azt vallom, hogy a mi intézeteinknek eggyé kell lenniök. Vihar tombol körülöttünk, mindig súlyosabb ostrom alatt állunk, csak nagy összefogással, testvéri egységben állhatunk meg a viharban, valóban szükségünk van arra, hogy egymásra találjunk. Azonban csak a lelki egység az igazi. Ha ilyen értelemben keressük az egység alapjait, akkor egész bizonyos, hogy egymásra találunk; ha másban, akkor egész bizonyos, hogy még jobban eltávolodunk egymástól. Igazi lélekközösség pedig csakis eszmények által szolgálható, nagy, átfogó, harmóniát teremtő hatalma csakis az eszményeknek van. Minél magasabb eszmények szolgálatában tudunk egymásnak találkozókat nyújtani, annál bizonyosabban meg is találjuk egymást. Közösségre találhatunk, ha közösen