Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1948
52 13. Internátusok. Internátusi nevelésünk legfontosabb célkitűzése a demokratikus életformára, az öntevékenységre és az evangéliumi szolgálatra való nevelés. Ennek a hármas célnak minél teljesebb megvalósítása érdekében szinte versenyeztek egymással az egyes internátusok. — Az internátusi és konviktusi díjak — az iskolai tandíjhoz hasonlóan — progresszíve voltak megállapítva: a szülők vagyoni állapota s a növendékek tanulmányi előmenetele és magatartása szerint. A legalacsonyabb díjfokozatba soroltak ingyenesek voltak. Az 1948—49. tanévben a gimnáziummal kapcsolatban a kővetkező internátusok működtek : 1. Angol-internátus. 2. Humán-internátus. 3. Tompa Mihály-internátus. 4. Kis-internátuss 5. Lorántfy Zsuzsanna-leányinternátus. — Öt tanulónk a theol. akadémia, nyolc&tanítóképző-intézet internátusának volt a növendéke. A tanév elején új internátus nyilt meg Patakon : a II. Rákóczi Ferenc Népi Kollégium. Itt 23 gimn. tanuló lakott. a) Angol-internátus. Mb. igazgató: Dr. Maller Sándor. Bentlakó tanárok: Ablonczy Bertalan és Mann Williain Anthony. Bejáró tanárok: Batár Zoltán, Hegyi József, Héthy Lajos és Kalydy Miklós. Theológus nevelők: Kiss Pál, Ruszkay Gyula (január 15-től), Seress Ödön és Szabó István. Gondnoknők: özv. Bakó Lajosné (okt. 15-ig), Bedő Katalin és Meskó Ilona (okt. 15-től). Felügyelő-gépész: Mózes Árpád. Létszám: 137. A növendékek tanulmányi előmenetele jónak mondható. Egészségi állapotuk és magaviseletük megnyugtató volt. Komolyabb fegyelmi vétség nem fordult elő. — A tanulmányi ellenőrzést a theológus nevelők és a felső osztályos tanulók vezették. A kert, a sportpályák és az intézet környékének rendbentartásában az internátus minden növendéke résztvett, Balázs Miklós VIII. o. t. irányításával. Segítettek a növendékek a terítésben, a felszolgálásban ós az étkezések utáni munkákban, valamint kisebb technikai javításokban is. — Az internátusi diákönkormányzat építő és eredményes munkát végzett. Ennek elnöke Tornallyay Márton VIII. o. t. volt, az internátusi kupa idei nyertese. Az iskolai ifj. egyesületekben is igen aktív munkát végeztek a növendékek, egyesek mint vezetők, mások mint szereplők. A színjátszás és a bábszínház igen népszerű volt az internátusban, főleg ősszel. — A szülői munkaközösség szeptemberben Patakon, novemberben és márciusban Budapesten találkozott. Az internátus igazgatója mindhárom alkalommal részletes beszámolót tartott az intézet életéről és munkájáról. E találkozások — őszinte hozzászólásaikkal és gyakorlati segítségeikkel — igen hasznosaknak bizonyultak. — Minden csütörtökön este közös áhítatot, szombat esténként pedig bibliaköröket tartottunk. Október folyamán evangélizációs hét volt az intézetben. Á virágvasárnapi budapesti SDG. konferencián 20 növendékünk vett részt. Az áhítatok perselypénzéből 8 kg. harangérc megváltásával járultunk hozzá a helybeli gyülekezet harangépítési akciójához. — Az angol nyelven kivül oroszt tanult az internátusban 34 növendék (5 csoportban), németet 4. Zenét tanult 42, vívást 33, teniszt 20. A zenei élet eleven, széleskörű és egyre emelkedő nívójú volt. Puska László VII. o. t. vezetésével énekkar is alakult. Internátusi zeneszertár is létesült 31 kötet kottával. Igen eleven volt a sportélet is, az int. testnevelő tanár irányításával. A legélénkebb érdeklődés a labdajátékok iránt nyilvánult meg, de sokan indultak és szép eredménnyel végeztek az atlétikai-, úszó-, tenisz-, asztali tenisz- ós vívóbajnokságokon is. Vasárnaponként több kirándulást rendeztünk.— Újjáépítés: Újra megkezdtük a háborúban tönkrement fa- és vasipari műhelyek felszerelését. A jövőben lehetővé szeretnénk tenni elektroteknikai gyakorlatok tartását is. Tervünk, hogy ezen a téren minél jobban segítségére legyünk az iskolai elméleti oktatásnak. Az internátusi kazánok helyrehozása ez évben befejeződött. — A könyvtárunk ez éven 55 magyar- és 129 angol nyelvű könyvvel gyarapodott. (Új beszerzés: 106, adomány: 78.) Tervünk, hogy az iskolai kötelező olvasmányokon kívül egy jól összeválogatott modern (magyar- és világirodalmi) könyvtárat fejlesszünk ki. — Az internátusi növendékeknek kiosztott díjkedvezmény ez éven közel 65.000 Ft-ot tett ki. Az internátus szociális magatartásának és segítő munkájának bizonyítéka az is, hogy a testvérinternátusokban még 7 gimnáziumi tanulót neveltettünk, november közepéig kosztoltuk a helybeli szegényház tagjait és egész évben naponta adtunk ebédet több arra rászorulónak. b) Humán-internátus. Igazgató: Pa'.umby Gyula. Nevelőtanár; Sipos Zoltán. Theológus nevelők: dr. Kiss Zoltán és Szentimrey Mihály. Gondnoknő: Tárczy