Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1948
53 Erzsébet. — Létszám: 54. — Az egészségi állapot jó volt. Ugyanez mondható a tanulmányi előmenetelről is. Fegyelmi eset egy ízben fordult elő; a vétséget elkövető az internátusból kizáratott. Egyébként a növendékek magatartása megnyugtató volt. — Az internátus már második éve saját köztartásával működött és ennek több szempontból is sok előnye volt tapasztalható. — A diákönkormányzati ügyeket „presbitérium" intézte, melynek tagjait a növendékek maguk választották s amely a fegyelem és rend fenntartásában igen nagy segítségére volt a nevelőknek. A nevelők a növendéksereget egymás között nevelői csoportokra osztották. Minden szombat este külön internátusi vezérfonal szerint tartottuk a bibliaköröket, a hét többi napjain pedig este fél 7 órakor rövid írásmagyarázatos áhítat volt, melyen mindig a napi kérdéseknek a megbeszélése is szerepelt. — Sok gondot fordítottunk arra, hogy az internátusi élet közvetlen, családias legyen. Ezt egyfelől a szülők részére havonként kibocsátott körlevelek, másrészt a vidéki kiszállások biztosították. — A növendékek zenekart, énekkart és regöscsoportot alakítottak. — Ősszel és télen világnézeti tanfolyamot is tartottunk, melynek összejöveteleit megbeszélések követték, ahol a növendékek szabadon megvitathatták nézeteiket. — Az internátusi napirend ugyanaz volt, mint az előző évben. c) Kis-internátus. Igazgató: Demeter Gyula. Theológus nevelők: Janka Lajos és Vass Géza. — Létszám: 54. A növendékek egy része az elmúlt nyáron megszűnt Erdélyi János-intemátusból került ide. Kedvezményben részesült 35 növendék 4450 Ft. értékben. Étkezésük az éven is a Főiskolai Tápintézetben volt. Úgy az egészségi, mint a fegyelmi állapot kielégítő volt, a tanulmányi előmenetel pedig közepes. Az egymást kisegítő tanulótársi munka ez évben szépen folyt és nagy nevelőértéket jelentett. — Áldott alkalmak voltak az internátus életében a napzáró áhítatok, a csütörtök esti bibliamagyarázatok, melyek nagy részén Kalydy Miklós vallástanár szolgált, és a szombat esti bibliakörök, melyeket a theológus nevelők vezettek. A tél folyamán egyhetes evangélizáció volt az internátusban. A növendékek közül többen résztvettek a virágvasárnapi SDG konferencián, mely alkalomból az összegyűlt perselypénzekből 2 ifjú költségeit fedeztük. — Bizonyos átalakításokkal, illetve átépítésekkel már az elmúlt éven sok tekintetben kényelmesebbé, otthoniasabbá tettük az internátusi életet, de még további javításokra, átépítésekre és pótlásokra van szükség ahhoz, hogy az intézet minden tekintetben kifogástalan állapotba kerüljön. A főiskola vezetősége ezen a nyáron minden eddiginél nagyobb arányú javítási munkálatokat tervez végeztetni az internátusban. d) Tompa Mihály-internátus. Igazgató: Ruszkay András. Theológus nevelő: Fekésházy Gyula. Létszám: 44. — Áz internátus hagyományaihoz híven ebben a tanévben is munkás- és parasztszármazású növendékekkel telt meg. A járulékalapi tanulók közül 16 nyert itt elhelyezést s részben ez a magyarázata, hogy az internátus lakóinak tanulmányi eredménye most is jobb volt az átlagosnál. Egy növendék: Haák Lajos VI. o. t. tbc-s megbetegedése miatt kimaradt. Az internátus lakói sok szeretettel gondolnak a még mindig súlyos betegre és mielőbbi felgyógyulását kívánják Egyébként az egészségi állapot megnyugtató volt, a rend és a fegyelem pedig kifogástalan. — Az internátus élete miden zavaró körülménytől mentesen, bensőséges, komoly munkával telt el ebben az évben is. Kalydy Miklós vallástanár minden kedden este áhítatot tartott az internátusban, ami a mindennapi esti áhítatok mellett nagyban szolgálta az internátus népének lelki épülését. A virágvasárnapi konferenciára 3 növendéknek adtunk segélyt, amire a a fedezetet elsősorban az áhítatok perselypénzei szolgálták. A szokásos karácsonyfa ünnepélyt ez évben is megtartottuk. e) Lorántf.v Zsuzsánna-leánylnternátus. Igazgató: Kovács Józsefné. Diakonissza : Bertalan Eszter. Kisegítők: Puszta Erzsébet (jan. 31-ig), dr Gál Piroska (március 1-től). — Létszám: 33. — Az internátus harmadik esztendejét a Rákóczivár Lorántfy-szárnyában töltötte, ahol 4 helyiséget hálónak, 2-t tanulónak és l-t zogoraszobának rendeztünk be. Az előző évek nagyon hiányos berendezését ez évben 35 db tanulóasztallal és 5 db mosdókagylóval egészítettük ki. A cserépkályhákat átrakattuk. — A növendékeknek nyújtott kedvezmények összege 26,100 Ft. — Az egészségi állapot és a tanulmányi előmenetel kielégítő, a magaviselet általában jó volt. A rendet elsősorban a havonként változó szobafelügyelők tartották fenn. Ezeket a növendékek maguk választották. — Minden reggel és este áhítatot tartottunk. Hetenkét egyszer Darányi Lajos tartott írásmagyarázatot. A gyülekezet minden missziói összejövetelén résztvettünk.