Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1948
III. GIMNÁZIUMI RÉSZ Gimnáziumunk múltjának részletes ismertetése az 1943—44. és az azt megelőző évi Évkönyvekben olvasható. Az intézetnek ez évben is 2 tagozata volt: humán és angol. A humán-tagozat a rendes gimnáziumi tanterv, az angol-tagozat a VKM. és a Ref. Egyetemes Konvent által jóváhagyott helyi tanterv alapján működött. 1. A tanév rövid története. A magyar köztársaság kormánya és a magyarországi ref. egyház között 1948. október 7-én kötött Egyezmény értelmében a gimnázium ref. intézetnek hagyatott meg, a sárospataki ref. kollégium (főiskola) keretén belül. Gimnáziumunk élete sokrétű és mozgalmas volt. Azokat a szolgálatokat' amelyeket Patak a magyar közoktatás terén eddig végzett s amelyeket az Egyezmény is elismert, igyekeztünk még odaadóbban és hívebben végezni: megőrizni a inult gazdag hagyományaiból mindazt, ami értéket jelent, ami a haladás és fejlődés ihletője, ugyanakkor szolgálni a jelent és jövőt, tanítási és nevelési munkánkkal megbecsült, élenjáró intézet lenni, demokratikus köztársaságunknak hű fiakat és leányokat nevelni, egyben biztosítani az újabb lelkésznemzedékek előképzését. Amint az állami főfelügyeletet gyakorló tanker. főigazgató hivatalos látogatása során megállapította, „az intézet teljesítette az állam és egyáz közti szerződés feltételeit." A tanári kar „nagy pedagógiai felelősségérzettel s mély keresztyén és szociális tudattól áthatott kollektív összmunkával" végezte a rábízott feladatokat. „Diákbarátok mind, a kultúra apostolai mind, és hű munkatársai a demokráciának." A gimnáziummal kapcsolatban volt ált. iskola államosítása következtében a gimnáziumi szárny egész földszinti részét átadtuk annak használatára, ugyanígy az egyik tornacsarnokot is. Az általános iskolának átengedett helyiségekért a VKM. térítési díjat fizet. A közös épületben elhelyezett 2 intézet egymáshoz való viszonya minden tekintetben megnyugtató volt. Az épület és a berendezések javítására, pótlására több, mint 12.000 Ft-t fordítottunk. A tornatermi mosdót és zuhanyozót ezen a nyáron hozzuk használható állapotba. Alakuló gyűlés: VIII. 30. Beíratások: IX. 1—3. Első tanítási nap: IX. 4. Évnyitó ünnepély (a kollégium rendezésében): IX. 5. Utolsó tanítási nap a VIII. oszt.ban: V. 11, a többi oszt.-ban: VI. 11. Tannévvégi összefoglalások a Vili. oszt.-ban: V. 12—13, a többi oszt.-ban: VI. 13—16. Testnevelési bemutató: VI. 16. Tanévzáró ünnepély: VI. 17. Személyi változások. Bódy Dénes vallástanár 42 évi lelkészi és tanári szolgálat után, amiből Sárospatakon 28-at töltött el, saját kérelmére a VKM. 157.0301948. V. sz. rendelete értelmében 1948. IX.-l-i hatállyal nyugállományba helyeztetett. A tanári kar tagjai, akik közül többeket a tanítványi hála és szeretet érzései is fűznek Bódy Déneshez, a IX. 4-iki tanári gyűlésen vettek tőle búcsút s értékes munkásságát és szolgálatait jegyzőkönyvben örökítettük meg. — A megüresedett vallástanári tanszékre az egyházkerület Kalydy Miklós bódvalenkei lelkipásztort, oki. vallástanárt és oki. népisk. tanítót választotta meg. A választást a VKM. 172.382/1948. V. 1. sz. alatt jóváhagyólag tudomásul vette. Működése elé az iskola nagy várakozással, sok reménységgel nézett és néz. Kollégiumi széniori és internátusi nevelői évei alatt az ifjúság lelkes barátjának s kiváló lelkigondozói és nevelői képességekkel megáldott embernek ismertük meg. Az iránta való bizalmat és reménységet