Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1946

103 f) A tanulók óramulasztása az átlagot meghaladja, mivei a több mint 50 felvidéki tanuló a gátló körülmények miatt álta­lában nagy késéssel érkezett vissza minden vakáció után — rajtuk kívül fekvő okok miatt. Az igazolatlan óramulasztások száma is nagyobb, mint tavaly, mert az osztályfők minden esetben csakis orvosi bizonyítvánnyal igazolták a mulasztást. g) A tanulók egészségkállapota. Sajnálatosan nélkülözzük a még mindig orosz hadifogságban levő Dr. Jakó János főiskolai orvost, ifjúságunk egészségének melegszívű szakavatott őrét. He­lyettese Dr. Salacz Tibor községi orvos volt e tanévben is, akit azonban január 8-án magához szólította az Ur Isten. A közszere­tetben álló Dr. Salacz Tibor halála után Dr. Idrányi László járási tiszti orvos volt szfves vállalni ifjúságunk egészségügyének gondozását. Az egészségi állapot kielégítőnek mondható, bár 9 esetben történt könnyebb természetű fertőző megbetegedés. Nagyon nélkülözi az ifjúság az intézeti zuhanyfürdőt, amelyet anyagiak hiánya miatt még mindig nem sikerült helyreállítani. E helyen is hangsúlyozzuk, hogy milyen nagy áldás tanuló ifjúságunkra, hogy külön főisko­lai kórházunk van, jól felszerelt rendelő helyiséggel, több kórte­remmel és külön ragályosztállyal; a főiskolai h. orvos kórházunk­ban minden nap tart rendelő órát az ifjúság számára. Még a tanév megkezdése előtt, szeptember elején elragadta a halál Lénáit Aliz VIII. o. tanulónkat, Tóth Lajos Vl.b. o. tanuló pedig a hús­véti vakációban a szülői háznál hunyt el tragikus körülmények között. A gyászbaborult szülőkkel együtt siratjuk mindkét kedves tanítványunkat. B) Az iskola munkája. a) Az általános iskola. Az elmúlt tanévben a V. K. M. 87000/1945 sz. rendelete alapján nyitottuk meg az ált. iskola V. osztályát. E tanévben építettük ki a VI. osztályt; az V—VI. o. a Konvent 3332/1946 sz. rendelkezése alapján a gimn.-al közös igaz­gatás alatt állott e tanévben is. Az általános iskolában az V. osz­tálytól kezdve a szabadon választható tárgy helyett az angol nyel­vet tanítjuk, mint promoveáló tárgyat, helyi tanterv alapján; de a VKM felhívására tanítottuk a mezőgazdasági ismereteket is. Az ált. iskola V—VI. osztályaiban egy énekórát az angol nyelvoktatás szolgálatába állítottunk. Sajnálatosan tapasztaljuk, hogy az ált. iskola lényegéről, céljáról még mindig nincs kellőleg tájékoztatva igen sok szülő. Tanári karunk komolyan vette az ált. iskola kérdéseit. Tanul­mányozta az Útmutatásokat, gyűléseken megbeszélte az időszerű kérdéseket. Tanáraink közül többen kaptak megbízást ált. iskolai felügyeletekre: dr. Urbán Barnabás, Hallgató Sándor, dr. Szabó Ernő, dr. Orhán István, Szabó Károly. Az ált. iskola kiépítésével kapcsolatban a főiskola jelentősé­géhez és tradíciójához méltó terveink vannak a jövőt illetőleg:

Next

/
Thumbnails
Contents