Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1946
4 7 szeretnénk kiépíteni egy egész tájegységre szóló 8 osztályú központi ált. iskolát. Felszerelésünk, telkünk megvan, csak néhány tantermet kellene építeni s olyan ált. iskolája lenne az egész tájegységnek, mely nemcsak mintaszerű lenne, de jótékonyan éreztetné hatását nagy körzetben. Tanári karunk illetékes helyen kellőleg indokolt előterjesztést tett ez ügyben. b) Tantárgyfelosztás és órarend. Tantárgyfelosztásunk és órarendünk e tanévben is többször változott. Erdélyi László, majd Dévai Jenő távozása, Batár Zoltán és Danóczi József intézetünknél való alkalmazása, Hegyi József fogságból való hazajövetele, Dévai Jenő visszatérése intézetünkbe, végül Szabó Károly miniszteri biztossá való kinevezése, mind-mind új tantárgyfelosztást és új órarendet jelentett s ezen felül sok-sok zökkenőt okozott. A szakszerűség elvét minden alkalommal elsőrendűen érvényesítettük. c) Tanítási eredmény. A december 18—február lU-ig tartó karácsonyi vakáció és szénszünet nagy hátrányt jelentett úgy a tananyag elvégzésénél, mint a tanítás eredményénél, dacára annak, hogy minden tárgyból utmutatást adtunk a tanulóknak, hogy mit és hogyan vegyenek át. Az I. félévi osztályozó értekezletet csak február végén tudtuk megtartani; a II. félévben pedig gondoskodtunk arról, hogy az előírt anyagnak, a továbbhaladás és általános műveltség szempontjából lényeges részei kerüljenek beható tárgyalásra, elmélyítésre, hogy az egész évi anyag áttekintő összefoglalására is jusson idő. De még igy sem éri el a tanítási eredmény a normális időkben felmutatott jó átlagot. Lehet, hogy papír-forma szerint igen, azonban mi, nevelők érezzük, hogy még jobb eredményt kell elérnünk a lényeget s a régi szinvonalat tekintve. d) Az írásbeli dolgozatok száma és minősége nem érte el a békebelit. Érdekes pedagógiai jelentés, hogy sok tanár ma már nem tulajdonít oly nagy jelentőséget a sűrű dolgozatoknak, mint régebben, vagy ahogy azt az előírások hangsúlyozzák. Kívánatos volna, hogy a dolgozatokat irató-javító tanárok méltányos díjazásban részesüljenek a kétségkívül nagy többlet-munkáért. e) Rendkívüli tárgyak. A tavaly megkezdett munka nagy lendülettel folyt; a tanulók szívesen tanultak elfoglaltságuk és a fűtési-világítási zavarok dacára. A következő tárgyakat tanítottuk: 1. Német társalgás, dr. Jákob Károly vezetésével, egy csoportban 12 tanuló. 2. Francia nyelv, Hallgató Sándor vezetésével, egy csoportban 8 tanuló. 3. Angol társalgás, Héthy Lajos vezetésével egy csoportban 8 kezdő, Hazagh Mihály,vezetésével egy csoportban 12 haladó. 4. Orosz nyelv, Tárczy Árpád vezetésével 4 csoportban 40 tanuló, ebből egy haladó és 3 kezdő csoport volt; később azonban dacára annak, hogy az oktatás ingyenes volt, csak egy csoport maradt. 5. Vegytani gyakorlatok, Hallgató Sándor vezetésével egy kezdő és egy haladó csoportban 9+5=14 tanuló. 6. Fizikai gyakorlatok, Benkő Béla vezetésével 3 csoportban 16